Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Alig több, mint kirándulás

Posted on 2019 május 13.

Alig több, mint kirándulás

Tét nélküli mérkőzésre utazott ma reggel a Szolnoki Dózsa. A célállomás a festői Split. A horvát csapat az utolsó előttit megelőző fordulóig volt versenyben a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjéért, míg a Szolnoki Dózsa az utolsó előtti játéknapig.

A Jadran 15 ponttal áll a B-csoport ötödik helyén, a Dózsa 22-vel a negyedik, de egyikük sem tud már sem előre, sem pedig hátrébb lépni.

Október 17-én e két csapat éppen egymás ellen kezdte a nemzetközi szezont a Vízilabda Arénában. Bár akkor a Dózsa folyamatosan vezetett több góllal is, a vége kimondottan rázós lett, hiszen három és fél perccel a vége előtt Ante Viskovic büntetőből egy gólra hozta föl a Jadrant, de a hátralévő időt hősiesen kibekkelte a Szolnok, jóllehet emberhátrányba is került.

Még festeni sem nagyon lehet a splitinél szebb fekvésű uszodát. Az Adriai-tenger egyik félszigetén fekvő létesítményben eddig hat BL-meccset játszott a Jadran: a Spandaut, a Hannovert és a Veronát legyőzte, míg a Jugtól, az Olympiacostól és a Mladosttól kikapott.

A splitieknek ez lesz az utolsó meccsük a szezonban, így a tétnélküliségtől függetlenül alighanem szépen akarnak búcsúzni közönségüktől. A magyar bajnokságban most kezdődtek a helyosztók, a nyolccsapatos horvát bajnokságban viszont már a végéhez közeledik a küzdelem. A Jadran megszerezte a harmadik helyet, miután odahaza, majd szombaton idegenben is legyőzte a Mornart. A bronzéremért a Dózsának még egy meccset kell nyernie az Eger ellen, így a mi szempontunkból nem a legszerencsésebb a holnapi meccs.

Az idei Bajnokok Ligája-szezont lezáró mérkőzést kedd este fél kilenctől a Sport1 TV élőben közvetíti.

468 ad