Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Az Elhasználtak

Posted on 2018 május 16.

Az Elhasználtak

A Vízilabda Arénában is nyert a Ferencváros, így 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó pólódöntőben. Szombaton a Császár- Komjádi Uszodában csoda, fegyelem és feltámadás kell.

Már az elején okkal lehetett rosszat sejteni, hiszen egy perc tizenöt másodperc telt el és Cseh Sándor máris időt volt kénytelen kérni. Két támadás után 2-0-ra vezetett a Fradi a telt házas Vízilabda Arénában. Elkezdődött ugyan a derekas kapaszkodás, de a tizennyolc év után döntőző FTC sem a falvédőről jött le: nem lehetett nem észrevenni a két csapat fizikai állapota közti különbséget. A kéksapkás zöld- fehérek a Dózsához hasonló alapossággal készültek föl az ellenfélből, ám a megbeszélt mozgásokat a frissebb vendégek képesek voltak megcsinálni, mi viszont nem. A szív vitte volna a fiúkat, de a kéz és a láb már nem engedelmeskedett. Március közepe óta háromnaponta játszik tétmérkőzéseket a csapat, a szamurájtempó vámját pedig úgy tűnik, most kell leróni.

A második negyedben még a „kapuscserés” trükköt is bedobta Cseh Sándor. Nagy Viktor nagyon sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe (lásd fent a szív, a kar és a láb viszonylatát), mint ahogy Kardos Gergőt is megsorozta a ferencvárosi tüzérség.

Éppen ezért le a kalappal a Ferencváros előtt, hiszen fizikálisan egyértelműen fölénk nőttek, mint ahogy gyakorlatilag a játék minden lényeges statisztikai mutatójában.

Varga Zsolt játékosként látott és megélt már egyet, mást a vízben így bármennyire is büszke volt játékosaira, higgadtságot erőltetett magára amikor arról beszélt, hogy a „könyvükben” eddig két fejezetet írtak meg, de a magyar bajnokról és a Bajnokok Ligája- győztes ellenfélről van szó, így a szombati meccs nulla- nulláról indul.

Teljesen érthetően megviselten nyilatkozott Cseh Sándor, aki úgy fogalmazott, hogy egy bombaformában lévő, erőtől duzzadó csapatot lát- ez természetesen a Ferencváros. Míg a miénk elhasználtnak, enerváltnak, kilúgozottnak tűnik. Ráadásul ebben a fizikai és mentális helyzetben nem találja a kapaszkodóját sem.

Szombaton harmadik mérkőzés Budapesten, alighanem az ünneplésre készülő Fradi-tábor előtt. Viszont az is biztos, hogy a Szolnoki Dózsa az utolsó lőszerig harcolni fog. Ez náluk annyira alap, mint az, hogy az uszoda vize nedves.

SZOLNOKI DÓZSA–FTC-PQS 9–14 (2–4, 3–4, 1–3, 3–3)

SZOLNOK: Nagy V. – Jansik D., Prlainovics 1, YOUNGER 3, Mezei, Gocics 1, Zalánki 1. Csere: KARDOS (kapus), Kis G., M. Alekszics 1, Bátori, Milos Csuk 2, Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor
FTC: VOGEL SOMA – Jansik Sz., Sz. Mitrovics 2, VARGA DÉNES 4, Szirányi, JAKSICS 3, Varga Dániel. Csere: VÁMOS 2, NIKICS 2, Pohl, Madaras 1, Német T., Sedlmayer. Vezetőedző: Varga Zsolt

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2244049868945249.1073742027.377565485593706&type=1&l=88bcff4112

468 ad