Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Az első bajnoki rangadó

Posted on 2018 november 18.

Az első bajnoki rangadó

Szombaton első bajnoki rangadóját játssza a Szolnoki Dózsa. Az OSC-vel ráadásul nyolc napon belül háromszor is játszik a csapat: az OB I-es meccs után a BENU Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Nekik több veszíteni valójuk van, mint nekünk.- ezt Kis Gábor csapatkapitány mondta. Ilyet is régen hallottunk már OB I-es meccset megelőzően a Vízilabda Arénában. Két Bajnokok Ligája- rangadó után szombaton következik az első, valóban pengeéles meccs a magyar bajnokságban.

NAGY VIKTOR, SZOLNOKI DÓZSA: Az OSC az elmúlt években is remek csapat volt, ebben a szezonban még erősebbek lettek és az eddigi eredményeik is ezt mutatják. Nagyon- nagyon fel kell készülnünk rájuk. Remek játékosok érkeztek oda, úgyhogy minden erőnkre, minden figyelmünkre szükségünk lesz.

Mindkét csapat jelentős változásokat élt, illetőleg él meg. Komoly játékosmozgások voltak mindkét oldalon, ráadásul a parancsnoki híd személyi állománya is változott mindkét helyen.

KIS GÁBOR, SZOLNOKI DÓZSA: Annyi a különbség, hogy hozzánk fiatal, olyan játékosok jöttek, akik nagyon ügyesek és akik talán a lehető legjobb játékosai lesznek egyszer majd a magyar bajnokságnak. És ezt az időt próbáljuk minél hamarabb előrehozni, hogy jó játékosok legyenek belőlük, mert tényleg sok húszéves játékos érkezett hozzánk. Hozzájuk meg azért nagyon nagy minőségű játékosok érkeztek: Hárai Balázs, Mitrovics a kapuba, Manó. Igazából azt gondolom, hogy ebben az esetben ennyi előnyük biztos, hogy lesz. Hogy azok a játékosok, akik hozzánk jöttek, lehet, hogy még nem tudnak annyi mindent a vízilabdáról, mint akik oda érkeztek.

Ottjártunkkor még véletlenül sem voltak félárbocra eresztve a zászlók a Vízilabda Aréna előtt. A két, érési fázisban lévő csapat mérkőzése egyáltalán nem lefutott- még akkor sem, ha vízilabdában a „futott” szó használata nem biztos, hogy indokolt. Ellenben− ha létezik valóban jelen állás szerint OSC-fölény− a papír és annak formája a medencetérben nagyon könnyen vizesedhet.

KIS GÁBOR: Nem veszíteni valónk van. Mert az elmúlt sok- sok évben a Szolnok egy olyan játékosállománnyal állt fel mindig, ahol gyakorlatilag a győzelem volt az egyetlen elfogadott végeredmény. Viszont én úgy gondolom, hogy néha több pluszt tud adni, hogyha holnap tud nyerni a csapat, akkor egy hatalmas dolgot visz véghez. Ez a sportban leírhatatlan érzés, amikor azt gondolják rólad, hogy nem tudod megnyerni a meccset és mégis sikerül. És ez a csapat abszolút képes rá.

A szombaton 18 órakor kezdődő Szolnoki Dózsa− OSC vízilabda bajnoki mérkőzést az Olaj TV még aznap este fél tíztől felvételről közvetíti. A két csapat egy hét múlva is egymásba gabalyodik a Vízilabda Arénában: a BENU Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

468 ad