Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

BL (2016/17)

Újabb csatát vívunk az OSC-vel

Újabb csatát vívunk az OSC-vel

Immár a 10. forduló mérkőzéseit rendezik meg a Bajnokok Ligája főtábláján. Az A-csoportban listavezető csapatunk, a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP ellenfele az A-HíD OSC-Újbuda együttese lesz. A pólóscsatát szerdán 18.30-kor kezdik a Vízilabda Arénában. Érdekesség, hogy a felek 11 nap alatt negyedszer is találkoznak. A legutolsó a bajnoki elődöntő harmadik összecsapása volt, amit a címvédő szolnoki...

Bővebben

Indul a Szolnok-OSC pólóspárbaj

A középszakasz után a rájátszással folytatódik a pólóbajnokság. A címvédő Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP az OSC-vel játszik legalább kétszer, legfeljebb háromszor az elődöntőben. Az első meccset szombaton 18 órakor kezdik a Vízilabda Arénában. Döntetlenről indul a Szolnok– OSC páros mérkőzés. A középszakaszt követően a címvédő a második-, a fővárosi csapat a harmadik helyen végzett. Ősszel mindkét csapat...

Bővebben

Cseh Sándor: Nyernünk kellett Pireuszban…

Még véget sem értek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, máris bejutott az elődöntőbe a szolnoki csapat. Ehhez „csupán” annyi kellett, hogy a Dózsa idegenben legyőzze az Olympiakoszt. A görög sztárcsapat éppen két éve vesztett tétmeccset hazai habokban, 2015 április nyolcadikán a Pro Reccotól kapott ki 12-8-ra. Egy elcsigázott, de roppant büszke csapat kászálódott le csütörtök délután a Liszt...

Bővebben