Határozottan, de jókedvűen készül a csapat az év első mérkőzésére, amely mérkőzés éppenséggel a Bajnokok Ligájában lesz. A Dózsa feltett szándéka, hogy ebben a szezonban kétszer utazik Hannoverbe.

Egyszer bizonyosan fog, hiszen februárban, a csoportkörben idegenben is kell játszani a Waspo-val, majd február végén. Viszont mivel az alsó-szászországi város lesz a házigazdája a BL nyolcas döntőnek, így a kötelezőn túl még egy vizitet biztosan megér.

SZATMÁRI KRISTÓF, SZOLNOKI DÓZSA: Én úgy gondolom, hogy ide fognak jönni és nekünk fognak esni, mint szerintem mindenkinek.

A német csapatoktól szokatlan, amolyan vagabund játékot kötelezettségek nélkül alkalmazhatja a Hannover, mivel rendezőként már biztos a helye abban a nyolcas csoportban, amelynek tagjává a BL további tizenhét csapata vágyik lenni. Avagy a németek számára a csoportkör olyan, mint a nagy meccsére készülő bokszolónak a felhozó meccsek sorozata.

ZALÁNKI GERGŐ, SZOLNOKI DÓZSA: Ugyanakkor ez veszélyes tud lenni, ugyanis nekik nincs veszítenivalójuk, ők játszhatják azt, amit éppen kedvük van. Míg nekünk ez egy élet- halál harc lesz. Hogyha ezt nem nyerjük meg, akkor matematikai esély még biztos, hogy van, de utána már nagyon nehéz lesz bejutni a Final 8-be. Úgyhogy nekünk biztos, hogy sokkal, de sokkal fontosabb lesz.

A Hannover a B-csoport utolsó helyén áll, kettő megszerzett ponttal. De e két győzelmet nem akárkik ellen húzták be. Hogy mást ne mondjak, az első fordulóban a címvédő Olympiakosszal játszottak döntetlent, majd a Mladost Zagrebbel is ikszeltek. A Veronától pedig egyetlen góllal kaptak ki.

SZATMÁRI KRISTÓF: Igazából minden csapatot nekünk komolyan kell venni és minden csapatból nagyon fel szoktunk készülni. Nekünk a BL-ben igazából minden meccs egy rangadó.

A szerda amolyan Német Napok-ként kerül be a szolnoki sportnaptárakba. A kosárcsapat Würzburgban játszik, ráadásul ugyanabban az időpontban, amikor a pólósok kezdenek a Hannoverrel, vagyis 19 órakor. A Dózsa− Hannover BL-meccset a Sport1 TV élőben közvetíti. Aki nem tud elmenni a Vízilabda Arénába és tévékészülék sem lesz a környékén, az klikkeljen az Olaj TV honlapjára. Ott akár párhuzamosan is nézheti a két meccset.