Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Győztes kezdés

Posted on 2019 március 02.

Győztes kezdés

Háromgólos győzelemmel kezdte a középszakaszt a Szolnoki Dózsa, amelyben továbbra sem tudott játszani a sérült Zalánki Gergő.

Szolnoki Dózsa− BVSC 12:9 (4:2, 1:2, 3:2, 4:3)
Gólszerzők: Alekszics 4, Bátori, V. Rasovics 2-2, Jansik D., Angyal, Szatmári, Kis G., ill. Pásztor 3, Létay 2, Csapó, Szabó Bendegúz, Török B., Sugár P.

Már az első támadásunk góllal fejeződött be, Bátori Bence kínálta meg egy jól sikerült lökettel Szakonyi Dánielt. 2−0 után viszont a BVSC lőtt két gólt, majd megint a Dózsa kettőt. Sőt, a második negyed is szolnoki góllal indult, így 5−2 lett az állás. Naná, innen újfent a BVSC percei következtek, kiegyenlítettek a vendégek. Ekkor azonban már a harmadik negyed elején jártunk. Viszont a sormintához olyannyira ragaszkodott a Dózsa, hogy 5−5 után természetesen három szolnoki gól jött, 8−5-ről pedig már nem tudott visszajönni a vasutascsapat. Szatmári Kristóf szélről beküldött góljával az addigi legnagyobb különbség alakult ki, 11−7-nél. Sőt, a végére lehetett volna az öt is, ugyanis 12−8 állt az eredményjelzőn és benne voltunk az utolsó percben, amikor mi támadhattunk. Azt a lehetőséget parlagon hagytuk, Csapó Miklós viszont az utolsó másodpercben bevette az egyébként igen jól védő Nagy Viktor kapuját.

468 ad