Kemény volt, mint a Rolling Stones és kellemes pólómeccsé tette a BENU Magyar Kupa döntőjét a Szolnoki Dózsa. Amely az OSC ellen védte meg ezt a címét.

Az OSC a talán esélyesebbnek tartott Eger 10-7-es legyőzésével jutott a kupadöntőbe, míg a Dózsa rendkívül kiélezett mérkőzésen, ötméteres-párbajban győzte le a Ferencvárost. A fizikai és mentális megterhelés akár vissza is üthetett volna, ráadásul az OSC két órával többet pihenhetett. Erre fel az utóbbi évek legsimább kupadöntője kerekedett ki a meccsből.

Az OSC legutóbb 1974-ben nyert Magyar Kupát, döntőzni is több mint három évtizede, 1981-ben tudott legutóbb. A Szolnoki Dózsa 2012 óta állandó résztvevője a finálénak. Viszont az OSC az a magyar csapat, amely legutóbb le tudta győzni a Szolnokot- még áprilisban a bajnoki elődöntőben. Most erre esélye sem volt, a Dózsa ugyanis két negyed alatt lerendezte a meccset.

BENU Férfi Magyar Kupa, döntő

A-Híd-OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa 4–13 (1–4, 0–3, 1–3, 2–3)

Komjádi-uszoda, vezette: Székely B., Németh A.

OSC: Bisztritsányi – Brguljan, Kovács G., Hegedüs 1, Erdélyi, Bundschuh, Ubovics. Csere: Gór-Nagy, Randjelovics, Salamon, Seman, Juhász, TÓTH M. 3, Barabás (kapus). Vezetőedző: Petik Attila

SZOLNOK: NAGY V. – GOCICS, BÁTORI 3, ZALÁNKI 3, MEZEI, PRLAINOVICS 3, JANSIK D. Csere: HANGAY, ALEKSZICS 1, YOUNGER 1, CSUK 2, KIS G., FÜLÖP, KARDOS (kapus). Szakmai igazgató: Kovács István

Cseh Sándort a Fradi-meccsen kiállították, de pótlása bőven biztosított volt, hiszen Kovács István szakmai igazgató, Kósz Zoltán edző és Zsivko Gocics csapatkapitány sem most jött le a favédőről. Kőkemény védekezéssel kezdett a szolnoki csapat és ezt a feszes, pontos, gyors védekezést az egész meccsen fenn tudta tartani. Az első előnyt az OSC kapta, de Nagy Viktor védett, a túloldalon viszont Bátori bombája ellen nem volt esélye Bisztritsányinak. Majd Zalánki szedte le a pókhálót a kapu bal fölső sarkából- már ha a pókok vízilabda-kapu ficakjában egyáltalán hálót szoktak szőni. Prlainovics is belőtte a magáét egy lefordulás után, a 3-0-s szolnoki előny miatt Petik Attila volt kénytelen időt kérni. Hiába. Alekszics került tiszta lövőhelyzetbe és ha ő öt méter környékéről tisztán lőhet, akkor az esetek döntő többségében jó eséllyel megjósolható a végkifejlet. Tóth Márton előnygóljával hétperces csendet tört meg az OSC. Mint később kiderült, ez volt az újbudai csapat egyetlen gólja két negyed alatt.

Kis Gábor harcolt ki büntetőt, amit Prlainovics úgy lőtt be, ahogy azt illik. Majd megint Zalánki csöngetett a messzeségből. Ez után de ja vu- érzete lehetett mindenkinek, aki nézte a meccset. Hiszen Kis Gábor harcolt ki büntetőt, amit Prlainovics úgy lőtt be, ahogy azt illik. Ubovics egészen elképesztően játszott az Eger ellen, most az OSC centere levegőhöz is alig jutott a szó minden értelmében. Világszínvonal feletti volt a szolnoki védekezés: a blokkok tűpontosan voltak a helyükön, a kiemelkedő kiemelkedéseknek köszönhetően még fölöttük sem igazán lehetett ellőni a labdát. A lábtempót pedig szemmel is nehéz volt követni. Ha nagyritkán mégis átcsúszott egy- egy kósza lövés, akkor a 82 (!) százalékkal védő Nagy Viktor kapkodta le a sárga gömböt.

A harmadik negyedből négy perc telt el, amikor újabb gól született, ezt történetesen Bátori jegyezte, majd egy kettős fórt zárt góllal Csuk Ha bárkinek is lettek volna kétségei- kizárt, hogy lettek volna!- azok ekkor párologtak el végképp. Azonban Nagy Viktor reakciója teljesen leképezte, hogy mennyire veszi komolyan a döntőt még ekkora előnynél is a címvédő. Történt ugyanis, hogy Hegedűs pattintott lövése a kapufáról a szolnoki kapus fejére, majd onnan a kapuba pattant. Erre Szolnok legNagyobb Viktora akkorát csapott dühében a vízre, mintha azon a gólon úszott volna el a győzelem. Tóth Márton még lőtt két gólt, de a támadójátékot akkor már nem nagyon erőltető Dózsa részéről Bátori és Zalánki, valamint büntetőből Csuk is pontos volt. Amióta négyes döntős rendszerben dől el a magyar kupa sorsa, még soha nem nyert egyetlen csapat sem ekkora különbséggel. És immár ez is egy Szolnoki Dózsához kapcsolódó sporttörténelem.