Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Igen fontos győzelem

Posted on 2018 november 26.

Igen fontos győzelem

A Szolnoki Dózsa zárta az OB I hatodik fordulóját. A miskolci Kemény Dénes Uszodában egy később nagyon sokat érő győzelmet szerzett.

A Miskolc fennállása során először jutott be a BENU Magyar Kupa négyes döntőjébe és a helyiek úgy voltak vele, hogy az a bizonyos lúd legyen igazán kövér. Lévén komoly erősítéseket is eszközöltek a borsodiak, egyáltalán nem volt valóságtól elrugaszkodott elképzelés, hogy legyőzik a Szolnoki Dózsát.

PANNERGY MVLC–SZOLNOKI DÓZSA 10–12 (2–4, 4–3, 2–2, 2–3)
Játékvezetők:
 Fodor Rajmund, Marjay Zsolt
MISKOLC: CSOMA – Banicsevics, BOWEN 3, Lőrincz, Vadovics 1, Bedő, Sztojanovics 1. Csere: NAGY Á. 3, MISICS 2, Milicsics, Hornyák. Vezetőedző: Sike József
SZOLNOK: NAGY V. – ZALÁNKI 2, Prlajnovics, Kiss G. 1, BÁTORI 2, RASOVICS 3, Jansik 1. Csere: Lazics 1, Szatmári, ANGYAL 2, Teleki, Szeghalmi. Vezetőedző: Zsivko Gocics

Ugyanakkor nekünk is fokozottan fontos volt a vasárnapi meccs, hiszen a Magyar Kupa elúszott, viszont Dubrovnikban a vereség ellenére is dicséretesen szerepelt a csapat. Milan Alekszics nem tarthatott a többiekkel, a magyar állampolgárságot a múlt hét elején megszerző klasszist derékfájdalmai tartották távol a vasárnap esti testmozgástól. Így továbbra is várni kell arra, hogy a magyar bajnokságban is teljes kerettel számolhasson Zsivko Gocics vezetőedző.

4-2-vel hoztuk le az első negyedet, de benne volt a levegőben és mindenekelőtt a medence vizében, hogy komoly folytatás vár még ránk. Angyal Dániel második góljával 6-3-ra megugrottunk, mégis Zalánki Gergő góljának köszönhetően vezettünk 7-6-ra a térfélcserénél.

A folytatásban előbb Bowen ötméteresével egyenlített a Miskolc− a történelmi hűség kedvéért jegyezzük fel, hogy a hazaiak három büntetőt lőhettek, mi egyet sem, tizenkétszer játszottak emberelőnyben, mi eggyel kevesebbszer. Sőt, még kettős előnyben is támadhattak, nekünk ez sem adatott meg. Misics centergóljával máris a miskolciak vezettek, 8-7-re. Ekkor két gólt lőttünk zsinórban, 10-nél viszont Nagy Ádám jóvoltából megint egál volt az állás. Innen viszont Bátori Bence révén újra megszereztük a vezetést, majd Viktor Rasovics ragasztott be egy szabaddobást, 12-10-re nyert a Szolnoki Dózsa Miskolcon.

A fényképet köszönjük Kamarás Péternek

468 ad