Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Indul a Szolnok-OSC pólóspárbaj

Posted on 2017 április 27.

A középszakasz után a rájátszással folytatódik a pólóbajnokság. A címvédő Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP az OSC-vel játszik legalább kétszer, legfeljebb háromszor az elődöntőben. Az első meccset szombaton 18 órakor kezdik a Vízilabda Arénában.

Döntetlenről indul a Szolnok– OSC páros mérkőzés. A középszakaszt követően a címvédő a második-, a fővárosi csapat a harmadik helyen végzett. Ősszel mindkét csapat vendégségben nyert (Szolnokon 14-11-re az OSC, míg a fővárosban 11-7-re a Dózsa) így 3-3-ra áll a párbaj. A bajnoki kiírás szerint az egymás ellen küzdő felek magukkal viszik az egymással korábban lejátszott két meccs pontjait. Ezeket is beszámítva 7 pontot kell elérni a továbbjutáshoz.

– Ránk nem vonatkozik a munkaszüneti nap, pénteken is két edzésünk volt – mondta Cseh Sándor, a szolnoki csapat vezetőedzője. – A múlt hét végén, illetve e hét elején egy kis fizikális munka volt, de kedden és szerdán már taktikai jellegű tréningjeink voltak. Nagyon nehéz mérkőzésekre számítok, mert azt azért ne felejtsük el, hogy bár több hullámvölgye is volt, edzőt is cserélt, de amikor a szezon elején összeállt az OSC, akkor sokan a bajnokság egyik esélyesének tartották, teljes joggal. Szerintem elsősorban fejben kell felkészülnünk arra, hogy ez egy nagyon kemény rájátszás lesz. Azt az eddigi mérkőzéseken is tapasztaltuk, hogy milyen sokat számít ebben a bajnokságban a hazai pálya. És tudom, hogy az ünnepek miatt nyilván sokan elutaznak, mégis nagyon szeretnénk, ha minél többen jönnének ki az uszodába, mert a szurkolói támogatás nagyon komoly segítséget tud jelenteni.

A másik ágon a rájátszást az első helyről kezdő Eger a friss EuroKupa-győztes  Ferencvárossal meccsel. Az egriek hazai pályán 10-10-et játszottak a Fradival, a Népligetben viszont 13-7 arányban nyertek, így a párharcot 4-1-es előnyről kezdik, vagyis akár már ma este bejuthatnak a döntőbe.

Az elődöntő további játéknapjai: április 19., szerda és  – ha szükséges  –  április 22., szombat. Döntetlen nincs, ha a rendes játékidő végén egyenlő az állás, akkor ötméteresek következnek.

Forrás: Új Néplap

468 ad