Ugyan kettő góllal kikapott a címvédő Ferencváros vendégeként, mégis úgy látszik, hogy igen- igen jó lesz a bajnokság legfontosabb részére a Szolnoki Dózsa. Tegyük gyorsan hozzá: Zalánki Gergő ezúttal sem játszhatott.

FTC-Szolnoki Dózsa 10:8 (2:2, 3:1, 3:3, 2:2)
Gólszerzők:  Younger 3, Kállay, Varga Dénes 2-2, Sedlmayer, S. Mitrovics, Nikics, ill. Jansik D., Lazics 2-2, Bátori, Szatmári, Alekszics, Prlainovics

Mellékszál: Második körénél tart az egybehangzó vélemények szerint is a világ legmagasabb színvonalú pólóbajnokságának− az OB 1-ről lenne itt leginkább szó− középszakasza. Bajnokok Ligájában szereplő, de legalábbis oda való csapatok játszanak egymással. Például ma volt a Fradi− Szolnoki Dózsa, de lesz például Eger− Szolnok, OSC− Fradi párosítás is…A maguk műfajában a legmagasabb minőséget képviselő vízilabdás „elő- rájátszásról” az M4 Sport éppen annyi mérkőzést közvetít, mint a tavalyi, igazán emlékezetes Szolnok− Eger elődöntőről. Nullát.

Fősodor: Német Toni− a Fradi centereinek egyike− úgy fogalmazott a meccs előtt, hogy a rangadó akkor is rangadó, ha „csak” három pontot, nem pedig kupát adnak érte- utalva ezzel az előző szezont lezáró bajnoki döntőre, valamint a már az ebben az idényben rendezett Magyar Szuperkupa-döntőre. Amelyeket ugye az FTC nyert meg.

Az első negyed felénél jártunk, amikor Jansik Dávid bekent egy emberelőnyös helyzetet. Ám a Dózsa-előny nem volt hosszútávú projekt, hiszen Szlobodan Nikics− ő sem kisfiú a nedveslabdás világban, sőt!− is megjelenítette magát a Császár-Komjádi Uszoda eredményjelzőjén. Viszont Milan Alekszics sem mostanság jött le a pólós falvédőről− erről például Szlobodan Nikics is tudna regélni egyet, mást− bekínálta Vogel Somát. De természetesen erre is volt válasz, Kállay akcióból jeleskedett. 2−2.

A megúszásgól nem feltétlenül megengedett, Varga Dénes mégis ebben a műfajban fordította a Fradi javára az állást a második negyed majdnem felénél. Viszont a Fradi sem érezhette magát biztonságban: Szatmári Kristóf előnygólja miatt biztosan nem. A második negyedet viszont az FTC nyerte, hiszen a Szatmári-gólra volt két tromfja is. 5−3.

Kis Gábor hozta a Sinkanzen menetrendjének pontosságával vetekedő emberelőnyt, amelyet Jansik Dávid varrt be. 5−4.

A harmadik negyed is a két csapathoz méltó, kőkemény pólóval indult, majd Nikics labdaszerzésének megítélésével kapcsolatban foglalt el másféle álláspontot a játékvezető és a szolnoki kispad. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nem a játékvezetők húzták a rövidebbet, hiszen a sárga lap az ő zsebükben van rendszeresítve. Mindezek közben Varga Dénes lőtt fór-gólt, erre viszont Bátori Bence csattant fel. 6−5 után az egyenlítés is közel került− Kis Gábort bántalmazták az átlagnál is agresszívebben− ám a Prlainovics-büntetőből nem lett gólt. Youngre lövéséből viszont igen, így a 6−6 helyett 7−5 lett… Ellenben a Lazicsra kijátszott előnygól gól lett, így nem lett túlságosan kátyús a hadak útja.

Aztán a folytatásban volt− majdnem− minden: Nagy Viktor- védés, piros lap− természetesen− a szolnoki csapat kárára. Meg egy- két gól is. A felsőházi középszakasz rangadóját a Ferencváros 10−8-ra megnyerte.