Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Két születésnap, egy győzelem

Posted on 2018 február 28.

Két születésnap, egy győzelem

Szenvedős meccset nyert a Szolnoki Dózsa a Bajnokok Ligájában. A Jadran nagyon nem adta olcsón a bőrét a korábbi önmagától még mindig kissé távol lévő címvédőnek.

SZOLNOKI DÓZSA- JADRAN HERCEG NOVI  13-10 (6-3, 1-3, 2-2, 4-2)

Ha egy hatvanegy esztendős szakmai igazgató figyeli a csapat melegítését, akkor annak a csapatnak illik igen komolyan bemelegítenie. Kovács István éppen a mérkőzés napján ért ehhez a nem kerek, de mégiscsak évfordulóhoz. Mivel a vendégek szerezték a mérkőzés első gólját- Banicsevics pöttyintette a kapunkba a sárga labdát-, így máris kizárhattuk annak a lehetőségét, hogy ugyanolyan eredményt regisztrálhatunk, mint Herceg Noviban. Ott ugyanis a harmadik negyedben 10-0-ra vezetett a Dózsa. De az már régen volt. A jelenben Bátori egyenlített, majd Jansik Dávid- figyelem! ő is születésnapos!!!!- bombázott be egy szabaddobást. Erre viszont Radovics felelt akcióból. Milan Alekszicshez kalandos úton jutott el a labda, de eljutott. Ő pedig a szokásos három-négy lóba után bevágta a rövid kapufa mellé. Aaron Youngernek nem kellett lóbálnia, kiváló ütemű passzt kapott Csuktól, gyakorlatilag kapásból lőhetett gólt. Egy lefordulás után a héten betegeskedő Zalánki is kipipálta a hosszú sarkot. Nagy Viktor két- szigorúan az ő szintjén- átlagosat védett, meg egy komolyabbat, a negyed utolsó percére még időt is kért Cseh Sándor. A kétcenteres játék nem jött be, eladtuk a labdát, ráadásul gólt is kaptunk belőle. Viszont Prlainovics tesz arról, hogy mégis meglegyen a „közte három” nyolc perc után.

Nagy megtiszteltetés lesz számunkra a BL-címvédő otthonában játszani, megpróbálunk minél tovább meccsben maradni– ezt nyilatkozta a LEN sajtószolgálatának a meccs előtt Vladimir Gojkovics, a Jadran vezetőedzője.

Jadran-góllal indult a második negyed is, nem is akármilyennel: Draskovics a jobb szélről jobbal pattintott a hosszúba. Mezei Tamás hámozza le magáról a védőjét, lőni is tud, de védés van belőle, nem gól. A vendégtámadás után viszont már csak egy gól az előny. Bejuttatjuk a labdát centerbe, Kis Gábor el is tűnik a víz alatt, ítélet nincs. Viszont az egyenlítésért támad a montenegrói póló büszkesége. Eredménnyel. 0-3-ra állunk a második negyedben. Emberelőnyben vagyunk, Prlainovics adja föl a labdát a „csalicenter” Alekszicsnek, az ilyesmi általában gól, most is az. Mi tagadás, szükségünk is volt rá.

Arra számítani lehetett, hogy a Jadran többet tud a vízilabdáról, mint amit a két csapat legutóbbi meccsén mutatott. Mi tagadás, a 14-6-os győzelem estéjén a Dózsa „indokolatlanul jól” pólózott. A változatosság kedvéért montenegrói góllal indul a harmadik negyed is. Ötméteresből. Viszont a túlsó kapunál is jön a csicsergés: büntető ez is. Prlainovics kezéből viszont kicsúszik a labda- alighanem egy arra ólálkodó montenegrói játékos rúgta ki a kezéből-, marad a 7-7. Nem vagyunk olyan „igaziak”. A lövéseink pontatlanok, némelykor erőtlenek, a védekezésünk nem pattogós, nem is mindig együttműködő. Jadran-időkérés után bekapjuk a nyolcadikat is. Nem tudunk egyenlíteni, a plusz kettőért támad a Jadran. Kapufára lövik, a kipattanó a miénk. Prlainovics egy kisebb sziklát legörget a szívünkről azzal, hogy meglövi a nyolcadikat. Öt másodperc volt hátra a harmadik negyedből, amikor megérkezett a PÓLÓ: indítás a jobb szélre- visszaúszás közben kiállítottak egy montenegróit- már Zalánki is ziccerben van, de még eggyel továbbteszi Alekszicsnek, aki gyakorlatilag az üres kapuba dobja már a labdát.

Leheletnyi előnyben vagyunk, nem sokáig. A sormintát folytatva a negyed első gólját mi kapjuk, egyenlő az állás. Egészen addig, amíg Alekszics péklapát-tenyerén nem pihen meg a labda pár tizedmásodpercre. Mégsem állhat jól a szénánk, a rövidbe kapunk egyet, a negyedik negyed felénél 10-10. Prlainovics lövését csak lelassítja a vendégek kapusa, a gól kicsit savanyúbb, kicsit sárgább, de a mienk! Három perc van hátra, Younger labdát szerez, emberelőnyt is kapunk. Kiegészül a Jadran, de a kapus védése után visszakerül hozzánk a labda. 1:57 a végéig, nincs szolnoki gól. A montenegróiak belövik, de öt méteren belülről dobták el a szabadot. Újra úszhatunk a plusz kettőért. És 1:18-cal a vége előtt Younger be is passzírozza. Elvileg még egy- egy támadás, a gyakorlatban kétgólos előny. Kivédekezzük- na jó, kontrát fújnak a játékvezetők. 46 másodperc a végéig, ebből 15-ig nálunk lehet a labda. Most is kontrát fújnak, Alekszicset kifújják, Prlainovics labdát szerez. Milos Csuk maradt egyedül és be is vágja. 13-10.

Kiküzdöttük, kikínlódtuk, megküzdöttünk érte, behúztuk- a nem kívánt rész törlendő.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2149194478430789.1073742016.377565485593706&type=1&l=2c18286ade

468 ad