A Hóvirág kupa küzdelmeit Hódmezővásárhelyen rendezték meg, ahol a Szolnoki Dózsa 8-12. éves úszópalántái is rajthoz álltak.

Nagyon jól sikerült versenyen vagyunk túl – mondta Szekeres Szilvia csapatunk vezetőedzője – ugyanis 6 arany-, 6 ezüst-, 10 bronzéremmel tértünk haza. Egyéni csúcsokat, országos bajnoki szintidőket úsztak gyerekeink, érmek mellett sok oklevelet is szereztek, a 4-5-6. helyet oklevéllel díjazták. Nagyon elégedettek vagyunk a kolléganőmmel Farkas Olgával együtt. Jól sikerült a felkészítés erre a versenyre. Igaz voltak olyan versenyszámok ahol 2-3 sportoló indult, de akadt olyan is ahol csak egy gyermek versenyzett. Nekik is elmondtam, hogy nagyon örülünk az érmeknek, de mindig arra buzdítjuk a gyerekeket, hogy a saját legjobb idejüket szárnyalják túl, az az igazi siker. És ezt meg is tették. Két számban, amelyben egy gyermek indult tőlünk, Rácz Olga egyéni csúccsal átvette vezetést az országos ranglistán. Sok gyermeknek úgymond jót tett ez a verseny. Bízom benne, hogy ez a mostani lendület kitart majd az idény  végéig.

ARANYÉRMESEK
Szűcs Zille (2006-os születésű) 100 m mell, 200 m vegyes
Eszes Dorka (2008) 100 m mell
Rácz Olga (2010) 100 m mell, 100 m gyors, 200 m vegyes
EZÜSTÉRMESEK:
Szabó Márton (2006) 100 m pillangó, 200 m vegyes
Hegyi Nóra (2007) 100 m hát,100 m gyors
Bathó Dávid (2009) 100 m mell
Eglesz Dóra (2009) 200 m vegyes
BRONZÉRMESEK
Ács Ádám (2006) 100 m pillangó,200 m vegyes
Bíró Júlianna (2007) 100 m hát, 100 m gyors
Szabó Márton (2006) 100 m gyors
Takó Lilla (2007) 100 m mell
Drávucz Dániel (2007) 100 m mell
Hegyi Nóra (2007) 200 m vegyes
Zölei Kincső (2008) 200 m vegyes
Takó Regina (2009) 200 m vegyes