Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Lépéselőnyben csapatunk

Posted on 2017 április 27.

Lépéselőnyben csapatunk

Döntetlenről indult a Szolnok– OSC elődöntőmeccs. Az előzményekről annyit, hagy a középszakaszban második volt a Szolnok, míg az OSC harmadik.  Érdekesség, hogy az alapszakaszban mindkét csapat idegenben nyert (Szolnokon 14-11-re az OSC, míg a fővárosban 11-7-re a Dózsa, ezért 3-3-as döntetlenről indult a pólóspárbaj. Tudni kell, hogy az egyik fél 7 pontjáig tart a párharc. Nos a szombat esti meccs után már csak egy pontot kell szereznie a címvédő szolnoki csapatnak, amely óriási csatában 13-10-re legyőzte fővárosi vetélytársát.

A vendégek közül Drasko Brgulján és Szlobodán Nikics eltiltás miatt, míg a szolnokiak közül Fülöp Bence betegség miatt hiányzott.  Jól kezdett az OSC, hiszen 3-1-re is vezetett az első negyedben, melynek végén Prlainovics szépített, (2-3). A második negyedben folytatódott az üldözőverseny, a szolnoki csapat a nagyszünet előtt Alekszics találatával vette át a vezetést, de Kovács Gábor egyenlített, (6-6). A térfélcsere után Salamon góljával utoljára vezetett az OSC, a szolnoki csapat szép lassan felőrölte ellenfelét, amely az eltiltások miatt csak négy mezőnycserét nevezhetett. Ráadásul Gór-Nagy kipontozódott, bár a harmadik negyed végén egy gól volt a felek között a távolság, (9-8).

A záró felvonásban aztán kijött az erő különbség, 11-9-es állásnál egy vendég emberfóros helyzetben Bátori lövését Gocics blokkolta, majd az ellentámadást követően az utóbbi játékos háromra növelte az övéi előnyét. a végjátékban egy-egy gól esett, a Dózsa 13-10-re nyert.

– Az OSC teljes hőfokon égett, mi nem annyira – mondta Vámos Márton.
– A második negyedtől pörögtünk fel, a lényeg, hogy begyűjtöttük a győzelmet. Szerdán le akarjuk zárni a párharcot.

A következő találkozott tehát szerdán rendezik az OSC otthonában.

SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 13–10 (2–3, 4–3, 3–2, 4-2)

Vízilabda Aréna, 500 néző. Vezette: Marnitz M., Dodog
SZOLNOK: Nagy V. – PRLAINOVICS 4, Varga Dénes 3, GOCICS 1, MEZEI 1, Vámos 2, Jansik D. Csere: Kis G., M. Alekszics 2, Younger, Crousillat, Szatmári, Hangay Z. Vezetőedző: Cseh Sándor. Edző: Kósz Zoltán

OSC: Barabás – SALAMON 3, Kovács Gábor 2, Bátori 1, Seman, ZALÁNKI 3, Gór-Nagy. Csere: Bundschuh, Német T. 1, Szabó Balázs, Juhász Zs. Vezetőedző: Tóth László. Edző: Horváth Ákos

Emberelőnyből: 11/6, ill. 8/0
Ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Gór-Nagy (20. p.)
Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6–3 a Szolnok javára
Cseh Sándor: – A legfontosabb, hogy nyertünk, de ami a játékunkat illeti, elég mélyről kezdjük a rájátszást. Azt szoktam mondani, hogy a csapatvédekezést, az egyéni összpontosítást a blokkok száma tükrözi a legjobban, és a harmadik negyed végén mindössze egy blokkolt lövésünk volt. Ettől függetlenül hajtottak a játékosok, azonban nem szabad úgy hozzáállni, hogy van ilyen meccs, mert két hete Egerben is hasonló színvonalon játszottunk. Magunkba kell nézni, és a következő hetekben azon dolgozni, hogy a játékunk nívója feljebb emelkedjen.
Tóth László: – Jó mérkőzés volt, a nézők megkapták a pénzükért a látnivalót. Az elején a Szolnok jól játszotta meg a centereit, kiállításokat kaptunk, az emberhátrányok kivédekezése pedig jelentős energiákat emésztett fel. A harmadik negyedben több kihagyott emberelőnyünk is volt, ha azokat belőjük, még tovább tudunk versenyben maradni. A végjátékra elfáradtunk.

A másik elődöntő, az Eger-Fradi mérkőzés 4-1 indult, szombaton este az Eger 10-7-re győzött, és ezzel bejutott fináléba.

Forrás: nso, Néplap

468 ad