Friss emlékeket őrizhet egymásról a szolnoki és a kaposvári pólócsapat, hiszen vasárnap ebédidőben már meggyötörték egymást a Magyar Kupa csoportselejtezőjében.

Akkor hat góllal, 14-8 ra nyert a Dózsa. Szerda délután négy órakor ismételheti-e magát a történelem a pólóban is?

KARDOS GERGELY, SZOLNOKI DÓZSA: Hasonlíthat. Én azért remélem, hogy kevesebb gólt fogunk kapni, mert most voltak szerencsétlen gólok, amik bepattantak, visszapattantak az ellenfél elé és pont be tudták rakni. Úgyhogy igazából az a legfontosabb, hogy a védekezésünk minél jobban összeálljon és kevés gólt kapjunk.

Mint ahogy a hétvégi kupaselejtezőt is gyakorlatilag melóból érkezve nyomta le a csapat, a szerdai bajnoki is a felkészülés részének tekintendő. Így− bár tagadhatatlan, hogy a Dózsa a meccs esélyese− megtippelni sem lehet a végeredményt.

JANSIK DÁVID, SZOLNOKI DÓZSA: Ezt soha nem lehet előre megmondani. Igazából a Vasast elvertük nem tudom, hány góllal a bajnokságban, de elég nagy különbség volt köztünk. Aztán meg tegnap játszottunk velük egy 6-4-et. Lehet, hogy ez is egy olyan dolog, hogy idejönnek és nem lesz meg… Nem tudom, hogy most mennyivel nyertünk, öt- hat góllal, de az biztos, hogy mi oda szeretnénk magunkat tenni, hogy egy jó felkészülés legyen a szombati, Verona elleni BL-mérkőzésre, ami most nekünk az elsőszámú cél, hogy onnan pontot hozzunk el, ha lehet, hármat.

Eddig lejátszott két mérkőzésén nem szerzett pontot a Kaposvár, igaz, mindkétszer nálánál előrébb rangsorolt csapattal játszott, ráadásul idegenben. Miskolcon 14-9-re kapott ki, az OSC vendégeként pedig 21-3-as vereséget szenvedett. A Dózsa az UVSE ellen idegenben, illetve a Vasas ellen a Vízilabda Arénában aratott győzelmet. Némileg szokatlan időpontban: szerdán 16 órakor kezdődik tehát a Vízilabda Arénában a Szolnoki Dózsa− Kaposvár meccs.