Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Remekelt csapatunk Szentesen

Posted on 2017 szeptember 13.

Remekelt csapatunk Szentesen

[et_pb_section admin_label=”section”][et_pb_row admin_label=”row”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text admin_label=”Szöveg”]

Óvodától az olimpiáig elnevezésű versenyt rendeztek Szentesen. A seregszemlén 37 csapat, köztük a Szolnoki Dózsa-Közgép fiataljai is rajthoz álltak. A szolnoki együttes soraiban 44 úszópalánta indult. Remek teljesítményt nyújtottak a dózsás versenyzők, akik a negyedik helyen végeztek az összetett pontversenyben.

– Nagyon elégedettek voltunk a csapattal, és azt hiszem beszélhetek kollégám, Mohi Márk nevében is – mondta Szekeres Szilvia, a Dózsa vezetőedzője. – A sok, ilyenkor szokásos iskolai osztálykirándulás miatt a gyerekek edzésszáma nem volt elegendő az utóbbi időszakban, és emiatt nem is számítottam különösebben jó eredményekre de most is volt aki rácáfolt erre. Az országos-bajnokságra készülő Gál Bence és Kalcsu György Zsombor olyan jó időeredményeket úsztak, hogy bízhatunk benne helyt fognak állni a jövő heti győri viadalon. A 7-8-9 éves „első versenyes” gyerekeinkre is büszkék lehetünk, mert ők is remek teljesítményt nyújtottak.

Aranyérmesek
Sűrű Konrád (2005-ös születésű ): 200 m vegyes, 100 m mell
Gál Bence (2001): 200 m hát,
Pádár Luca (2005): 100 m pillangó, 50 m gyors
Hegyi Nóra (2007): 50 m hát,
Mező Jázmin (2009): 50 m hát
Rácz Olga (2010): 50 m mell

Ezüstérmesek
Gál Bence: 200 m vegyes, 200 m gyors, 100 m mell, 50 m mell
Hegyi Nóra: 200 m gyors
Simon Botond (2005): 200 m gyors
Mézes Kinga (2005): 200 m gyors
Mező Jázmin: 50 m pillangó
Pádár Luca: 50 m pillangó
Rácz Olga: 50 m hát
Sűrű Konrád: 50 m pillangó
Szoboszlai Mira (2007): 50 m mell
4×50 m gyorsváltó (Kalcsu, Mátray, Kusnyár, Gál)
4×50 m gyorsváltó (Mézes, Pádár, Volter, Hegyi)

Bronzérmesek
Hegyi Nóra: 200 m vegyes, 50 m gyors
Mézes Kinga: 200 m vegyes
Volter Réka (2004): 200 m hát, 50 m hát
Pádár Luca: 200 m gyors
Kalcsu György Zsombor (2002): 200 m mell
Simon Botond: 100 m hát
Bíró Júlianna (2007): 50 m hát
Donkó Dóra (2009): 50 m pillangó
Sűrű Konrád: 100 m gyors
Gál Bence: 100 m gyors

[/et_pb_text][et_pb_gallery admin_label=”Galéria” gallery_ids=”868,869,870,871″ fullwidth=”off” show_title_and_caption=”off” show_pagination=”on” background_layout=”light” auto=”off” hover_overlay_color=”rgba(255,255,255,0.9)” caption_all_caps=”off” use_border_color=”off” border_color=”#ffffff” border_style=”solid” /][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

468 ad