Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Szombaton jön az UVSE

Posted on 2018 november 29.

Szerdán nagyon komolyan vette a Debrecen elleni mérkőzését a Szolnoki Dózsa. Szombaton az UVSE érkezik a Vízilabda Arénába, ez a találkozó is a “komolyan veendők” közé tartozik. Mint mindegyik.

Szombaton ér a feléhez a vízilabda- bajnokság alapszakasza. Az UVSE érkezik Szolnokra a rendhagyó munkanapon. Az október elsejei nyitányon éppen Újpesten ugyan hat góllal nyert a Dózsa, de elég sokáig szoros volt a meccs.

SZATMÁRI KRISTÓF, SZOLNOKI DÓZSA: Az UVSE-re is oda kell figyelni, hisz az első mérkőzés az eléggé szorossá vált, a végén tudtuk érvényesíteni az erőnket. Itt, ezen a két meccsen azokat tudjuk gyakorolni, amiket nagyobb csapatok ellen nem tudunk. Szóval azokat a taktikai elemeket például védekezésben, edzésen nem tudunk, akkor itt éles szituációkban, meccsen, egy gyengébb csapat ellen tudunk gyakorolni.

Az UVSE az ország kiemelkedő pólós utánpótlás- műhelye. Eddigi két győzelmét a Kaposvár ellen szerezte. Igaz ugyan, hogy az OSC-től tizenkilenc góllal kapott ki, de például miskolci veresége alkalmával is komoly tisztességgel állt helyt. Debrecenben például csak egyetlen góllal kapott ki eléggé balszerencsés mérkőzésen.

TELEKI ANDRÁS, SZOLNOKI DÓZSA: Tudni kell az Újpestről, hogy a Benedek Tibor irányítja, aki szerintem egy jó edző és összerakta őket. A meccseiken, rangadóikon bravúrokat hajtottak végre, nem szabad őket lebecsülni. Amit még tudni kell, hogy ellenünk is megmutatták a legelső meccsen, hogy tudnak nagyon jól játszani. Úgyhogy oda kell rájuk is figyelni.

December elseje munkanapos szombat lesz, ennek tükrében némileg korán, 16 órakor kezdődik a Dózsa− UVSE-meccs. Az Olaj TV még aznap 19 órától felvételről közvetíti a találkozót.

468 ad