Két szolnoki úszó indult a serdülő ob-n, amit Györben rendeztek meg a napokban. Közülük Gál Bence (2001-ben született), aki tavaly szeptembertől edz a Dózsa színeiben nyolc versenyszámban kvalifikálta magát. Annak ellenére, hogy Bencének ez volt első országos bajnoksága. öt számban is egyéni csúcsot úszott, amelyekben.a középmezőnyben végzett.

A másik versenyző, Kalcsu György Zsombor (2002) 200 m mellen állt rajtkőre, amelyben egyéni legjobbját  közel egy mp-el megjavítva a 33. helyet szerezte meg.

– Mindkét gyerekkel maximálisan elégedett vagyok – mondta Szekeres Szilvia, a szolnoki csapat vezetőedzője.-  Fegyelmezetten végrehajtották a tervezett feladatokat, és ez sikerült is, hiszen egyéni csúcsokat úsztak. Fárasztó napokon vagyunk túl, nekik jöhet a pihenési szakasz, a többiek pedig tovább edzenek hiszen nyakunkon a gyermek ob Kecskeméten.

Forrás: Új Néplap