Kiemelt főszponzor: Főszponzorok:

Zalánki Gergő újra a vízben

2019 március 09.

Zalánki Gergő újra a vízben

Már az első negyedben megsorozta a Honvédot a Szolnoki Dózsa, amely biztosan nyert a középszakasz harmadik fordulójában.

Szolnoki Dózsa-Honvéd 17:6 (4:0, 4:2, 2:2, 7:2)
Gólszerzők: Szatmári 4, Prlainovics, V. Rasovics 3-3, Angyal 2, Bátori, Jansik D., Zalánki, Szeghalmi, Alekszics, ill. Kiss B., Simon A., Manhercz Á., Gregor, Molnár G., Szirányi

Több mérkőzést volt kénytelen kihagyni Zalánki Gergő, ám szombat délután újra beugorhatott a négyes sapka alá. Ám nem csak az ő visszatérésének örülhettek a szolnoki szurkolók, hanem Szatmári Kristóf gólerős játékának. Zsivko Gocics arra hívta fel a figyelmet, hogy egy millimétert sem lebecsülni a Honvédot, végig koncentráltan kell játszani. Ez az első negyedben tökéletesen bejött, hiszen négy gólunkból három is teljes létszám mellett született, Andrija Prlainovics „lógott ki a sorból”, hiszen ő előnyből is beköszönt.

A Honvéd Manhercz Ádám büntetőjéből volt először eredményes, ő alakította 5−1-re az állást a második negyed közepén. A félidőre azonban hat gól volt a különbség. A differencia nem változott a harmadik nyolc perc során, Viktor Rasovics előnyből vágta be a tízedik szolnoki találatot.

13−4 után újabb ötméteresgólt szerzett a Honvéd, viszont megint jött egy Rasovics-löket, Szatmári is bekente a maga ötösét, így az addigi legnagyobb különbség alakult ki: 15−5. Simon Adrián ugyan tízen belülre hozta csapatát, de Bátori megint visszaállította a kétszámjegyű különbséget, amelyet Rasovics fejelt meg egy utolsó perces megúszással.

468 ad