Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Könnyedén nyert csapatunk

Posted on 2022 január 16.

Könnyedén nyert csapatunk

A bajnokság 15. fordulójában csapatunk, a Szolnoki Dózsa gólratőrő, olykor látványos játékkal könnyedén verte a betegségek miatt megtizedelt szegedi legénységet. 

A szolnokiak kiválósága, Angyal  Dániel már a 73. másodpercben megszerezte  az övéinek a vezetést. A folytatásban szépen kijátszott akció és emberelőnyös gólokkal tovább növelte előnyét a nagy kedvvel játszó hazai alakulat és a nagy szünetig nyolcgólos előnyt építettek fel. A fordulást követően sem vett vissza a tempóból, a Dózsa játékosai sokat úsztak és látványos találatokat értek el. Komolyan vették lelkesen játszó ellenfelüket, és könnyed győzelmet arattak.

– Betegségek miatt mindössze négy felnőtt játékossal és kilenc utánpótláskorú, köztük serdülőkorú játékosokkal is érkeztünk Szolnokra. Amit lehetett mindent megtettek a srácok, nem érheti őket szemrehányás. Reméljük, hogy hiányzóink hamarosan visszatérnek, és akkor jobb lesz majd a tavaszi folytatás – nyilatkozta a lefújás után Kiss Csaba, a vendégek edzője.

Zsivko Gocics pedig azt mondta: – Tudtuk, hogy tartalékos lesz a szegedi csapat. Nem becsültük le őket, komolyan vettük a mérkőzést. Elégedett vagyok a fiúk játékával és a hozzáállásával.

Szolnoki Dózsa–Szegedi VE 21–5 (4–1, 6–1, 4 –1, 7–2)
Vízilabda Aréna, 100 néző. Vezette: Füzesi, Ercse.

SZOLNOK: Gárdonyi – Nagy Á. 2, JANSIK D. 2, Angyal 2, Gbadamassi, Kovács G. 1, Zovic 1. Csere: Bányai (kapus), KONARIK 3, SZEGHALMI 2, Schmölcz 1, Pető A. 2, Milakovic 2, TELEKI 3. Edző: Zsivko Gocics.

SZEGED: Molnár D. – HAJDÚ  A. 2, Tóth Gy. Vékony, Kasza, Lakatos S. 2, Pörge 1.  Csere: Leinweber, Varga M. Bátory, Gedra, Tanács, Horváth Zs. Edző: Kiss Csaba.

Gól – emberelőnyből: 9/7, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1ill. 1/1
Kipontozódott: Bátory (30. p.) 

További eredmények:

Vasas–Eger 15–8, Miskolc–BVSC 8–13, FTC–PVSK 23–7, Szentes–OSC 5–9, Debrecen–Kaposvár 14–13, UVSE–Bp. Honvéd 7–14.

Az élcsoport állása 15 forduló után:

1. OSC 38 pont, 2. SZOLNOK 37, 3. FTC (13 mérkőzésből) 37, 4. Vasas 36, 5. Bp. Honvéd 29, 6. BVSC 31 pont.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad