TippmixPRO banner
Fő támogatónk: Kiemelt támogatóink:
TIPPMIX ARENA DPMG Zrt
MET GYERMELYI SWIETELSKY

Így, vagy úgy, de vége lesz

Posted on 2018 május 25.

Így, vagy úgy, de vége lesz

Szombaton fél hét körül kiderül, melyik csapat nyeri a pólóbajnokságot. A Ferencváros tizennyolc év után huszonkettedszer lenne bajnok, a címvédő Szolnoki Dózsa pedig tizedszer. Az eddig lejátszott négy meccs alapján bármi megtörténhet. És annak az ellenkezője is.

Nem lehet már húzni tovább. Szombat délután a Komjádi Uszodában ötödször is egymásnak feszül a döntőben a Ferencváros és a Szolnoki Dózsa.

Nem hiszem, hogy jól járnánk, ha itt most azt gondolnánk, hogy ez a mérkőzés teljesen más lesz, mint az eddigiek. Pontosan az a lényeg, hogy amennyire tudjuk, próbáljuk meg fejben leegyszerűsíteni a dolgokat. Meg fogjuk beszélni a taktikát és mindenki megcsinálja a saját dolgát ugyanúgy, ahogy eddig.- vélekedett Cseh Sándor vezetőedző. A címvédő két meccslabdát is hárított, hiszen a Ferencváros simán megnyerte az első két mérkőzést.

Jól hangzik, hogy most mi lendületben vagyunk és a Fradit meg tudtuk állítani két meccs erejéig. De az az igazság, hogy úgy kaptunk ki az első két meccsen, hogy a harmadik negyed közepén mondhatni már közünk sem volt a meccshez. Úgyhogy elképesztően jó csapattal játszunk! Nagyon hosszú paddal, kipihenten- idézőjelben, ők is fáradtak már, mert azért lejátszottunk már négy meccset. De nálunk biztos, hogy jobb fizikális állapotban vannak. Úgyhogy sok szépet lehetne mondani, meg mondanék is, hogy mi szól a javunkra. Egyelőre azért én azt gondolom, hogy ők az esélyesek: otthon játszanak, a csapatuk is valamivel hosszabb, mint a miénk és a felkészülésük megengedte nekik, hogy egy ilyen helyzetre is felkészüljenek.– kontrázott rá a szakvezetőre Kis Gábor. A szerdai, 8-7-re megnyert hazai mérkőzés után Cseh Sándor azt mondta, két napjuk van arra, hogy megtalálják, a bajnoki címen kívül miért lehet még küzdeni szombaton. Ez a „valami” péntek délelőtt még nem volt meg.

Nekem mondjuk számtalan ötletem lenne, csak már  nem hiszem, hogy a játékosokat ilyen dolgokkal kéne összezavarni. Lehet, hogy egy-  egy új dolgot fog húzni a két csapat, vagy egy nagyon picikét mást fog csinálni. Azért mégis, ahogy telnek el a meccsek, a tapasztalatokat le kell szűrni egy- egy szituációból, vagy egy-  egy olyan folyamatból, ami a mérkőzésen nekünk rosszul szokott kijönni, abban nyilván kicsit változtatnunk kell. De ez hozzátartozik: itt mindig, akár a döntő előtt is, utolsó egy- két napban lehet fejlődni.– mondta Cseh Sándor. Egyéni motivációk tekintetében aligha kell bárkit is felpörgetni. Kétségtelen ugyanakkor, hogy utolsó erőtartalékaikat élik fel a játékosok, de ezen a nézők, szurkolók csak nyerhetnek.

Én már sok döntőt játszottam, sokat meg is nyertem, de talán ez lenne a legnagyobb dolog, hogy ha egy Fradit megvernénk úgy, hogy ők az esélyesek és 0-2-ről tudunk fordítani. Én azt mondom, hogy ez páratlan lenne.– a szolnoki vízilabdázás legnagyobb Kicsije hamar megtalálta a maga motivációját.

Az aranycsata utolsó mérkőzését szombaton 17 órától a M4 élőben közvetíti.

468 ad