TippmixPRO banner
Fő támogatónk: Kiemelt támogatóink:
TIPPMIX ARENA DPMG Zrt
MET GYERMELYI SWIETELSKY

Erős ellenfél vár csapatunkra

Posted on 2024 november 14.

Erős ellenfél vár csapatunkra

Csapatunk, a Szolnoki Dózsa Praktiker ma 20.45 órától a HAVK Mladost Zagreb otthonában szerepel az Eurokupa 4. fordulójában.

A második számú európai kupasorozatban három magyar együttes érdekelt közülük a B csoportban szereplő BVSC három győzelemmel áll az élen, csütörtötökön este azt a görög Panionioszt fogadja, amelyet Athénban is három góllal felülmúlt. Ellenben a Bp. Honvéd  még pont nélkül szerénykedik a D jelű négyesben, a fővárosiak pedig a szerb Sabac gárdáját látják vendégül, amelytől négy góllal kikaptak idegenben.

Végül és nem utolsósorban a C csoportban szerepel a Szolnoki Dózsa Praktiker együttese, amely ugyancsak ma este a Mladost Zagreb vendége lesz a horvát fővárosban. A felek első, szolnoki meccsét október 10-én a 13–13-as rendes játékidőt követően ötméteresekkel a Dózsa nyerte, amiért két pontot kapott, míg Mladost egyet.  A következő körben hazai medencében játszott a horvát legénység, és 16–13-ra kikapott az olasz Reccótól. Közben  az Adria Ligában sem remekeltek, hiszen öt góllal alulmaradtak a szerb  Radnicski Kragujevac otthonában. Ezt már a horvát klub elöljárói sem hagyták szó és írás nélkül, és felmondtak Damir Vincek vezetőedzőnek. Majd rövid keresgélés után szerződtették a szerb Igor Milanovicsot, aki játékosként olimpiai világ és Eb címeket szerzett. Edzőként pedig a Partizán Beograddal  és a Pro Reccóval is Bajnokok Ligája győztes volt. Az 58 esztendős szakembertől várják, hogy talpra állítsa az elmúlt évadban bajnoki bronzérmes horvát alakulatot. Azóta az Eurokupában biztosan, 17–6-ra nyertek Duisburgban, majd az Adria Ligában és horvát kupában is több meccset is nyertek. Ám a főpróbájuk nem sikerült, hiszen szombaton 16–14-es vereséget szenvedtek a Jug Dubrovnik uszodájában.  A vereség dacára is dicsérte játékosait Milanovics edző, hiszen mint mondta mindent megtettek a jó eredmény érdekében. A klubjuk honlapján pedig kijelentette, hogy csak a győzelmet tartja elfogadhatónak a Szolnok elleni EK mérkőzésen.

A várakozáson felül szereplő, csoportjában a második, továbbjutó helyen álló Tisza-parti alakulat edzője, Hangay Zoltán tisztában van vele, hogy pokolian nehéz összecsapás vár rájuk a horvát fővárosban.

  • Egy biztos, hogy agresszívan fog játszani a Mladost csapata, nekünk fognak jönni – nyilatkozta a szakember. – Védekezésben a szoros emberfogást fogják erőltetni, amelyhez megvan a fizikai erejük. Tudjuk, hogy komoly erőt képviselnek, hiszen világbajnokok és olimpiai ezüstérmesek szerepelnek soraiban, tovább akarnak jutni a nemzetközi kupában, de mi is hasonló céllal ugrunk majd medencébe. Nehéz sorozat közepette vagyunk, és folytatásban is komoly erősségű ellenfelek várnak ránk. Zágrábban is megakarjuk mutatni a karakterünket, hogy nem véletlenek az eddig elért eredményeink.

A C csoport állása: 1. Pro Recco 9 pont, 2. Szolnoki Dózsa Praktiker 5, 3. HAVK Mladost 4, 4. Duisburg 0 pont.

Másik mérkőzés: Duisburg–Pro Recco, 19.15.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad