Az OB I. nyolcadik fordulójának vasárnapi zárómeccsén, 17 órától a Szolnoki Dózsa Praktiker a BVSC együttesét fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
Egy biztos pikáns meccs várható, hiszen fővárosiak soraiban több olyan játékos is szerepel, mint Jansik Dávid, Konarik Ákos és Szeghalmi Zsombor, akik az elmúlt években Szolnokon játszottak. A hétből egy meccset veszítettek, a Honvédtól 9–6-ra kaptak ki, egy hónapja. Azóta egyre jobb formában vannak, a legutóbbi három meccsükön a Szeged, az Eger és a Szentes ellen összesen 52 gólt lőttek és csak 32 kaptak. Az Eurokupában már biztos továbbjutónak számítanak, csütörtökön este hazai medencében játszva 15–9-re verték a görög Panionioszt.
- A bajnoki rajt előtt azt mondtam, hogy a Fradi mellett a BVSC lesz a másik döntős csapat jövő májusban– nyilatkozta a mienk edzője, Hangay Zoltán. – Érdekesség, hogy egy hónapon belül kétszer is találkozunk velük, előbb vasárnap majd december 14-én a Magyar Kupa elődöntőjében. Természetesen előbb bajnoki meccsre fókuszálunk. Szoros, kemény összecsapásra számítunk, a védekezésben javulnunk kell, mert az elmúlt két tétmeccsünkön egyaránt sok gólt kaptunk. Tudom, hogy nehéz a koncentráció, hiszen háromnaponta mérkőzéseket játszunk, de muszáj lesz oda figyelmünk, ha tartani akarjuk a lépést az élmezőnnyel. Az elmúlt időszakban jó volt a hangulat a nézőtéren, most is hívjuk, várjuk szurkolóinkat a rangadóra.
A forduló eddigi eredményei: PVSK–Miskolc 9–11, Debrecen–Ege 8–9, UVSE–Szentes 13–16, Szeged–OSC 10–12, Vasas–Kaposvár 12–7, Bp. Honvéd–FTC 8–15.
Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba








