TippmixPRO banner
Fő támogatónk: Kiemelt támogatóink:
TIPPMIX ARENA DPMG Zrt
MET GYERMELYI SWIETELSKY

Az Eger ellen folytatjuk a bajnokságot

Posted on 2025 január 22.

Az Eger ellen folytatjuk a bajnokságot

Csapatunk, a Szolnoki Dózsa Praktikert az One Eger együttesét szerdán 18 órától fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Megkezdődik tehát az alapszakasz második köre, hiszen a csapatok már túl vannak 13. fordulón. A szolnokiak a második, míg az egriek a tizedik helyről várják a folytatást. 

Az utóbbi együttes mindössze három győzelmet szerzett, amivel a tízedik helyen tanyáznak. Egykoron szebb napokat láttak az egriek, akik bajnoki címeket is nyertek, az utolsót épp a szolnoki csapattal szemben bő tíz esztendeje. Utoljára 2017-ben játszottak a bajnoki döntőben, akkor a Dózsa bizonyult jobbnak náluk, rá két évre a bronzcsatában találkoztak a felek, ismét szolnoki siker született. Azóta csak az alapszakaszban mérte össze erejét a két együttes. Az elmúlt évadban már a legjobb nyolc közé jutást sem tudták kiharcolni, végül a kilencedik helyen zártak. Az aktuális évadban  mindössze három győzelmet tudnak felmutatni, hazai medencében az UVSE és a PVSK ellen, valamint Debrecenben tudtak nyerni.  A további idegenbeli találkozóikat simán elveszítették, még a hasonló tudású csapatokkal szemben is, mint a Miskolc, a Kaposvár, vagy említhetnénk s Szentest is. Ezért is váltottak, az eddig vezetőedző Jászberényi Gábor helyét, a játékosként háromszoros olimpiai bajnok, Biros Péter szakmai igazgató vette át. Jászberényi Gábor is marad a klubnál, aki a kapusedzői feladatokat fogja ellátni. Egyértelmű, hogy a szebb tavaszban reménykednek a nagy múltú klub háza táján. Az előre lépés azonban nehéznek ígérkezik, hiszen a felsőházat jelentő nyolcadik helyen tanyázó Kaposvárral szemben hét pont a lemaradásuk.

A szolnoki legénység viszont vártnál sokkal jobban teljesített az alapszakasz első felében, hiszen második helyről várják a folytatást.

Mint azt nem régiben a csapatkapitány, Kovács Gergő elmondta az Új Néplapnak: –  Az őszi szezonban a várakozáson felül szerepeltünk úgy, hogy három sorozatban is indultunk. A folytatásban „már csak” a bajnokságban leszünk érdekeltek, aminek nagyon örülünk, hogy a második helyről várjuk a folytatást. Azt várom az előttünk álló évadtól, hogy továbbra is jó hangulatban, a megfelelő intenzítással végezzük az edzéseket, a meccseken pedig azt a formánkat mutassuk, amit megszoktak tőlünk az ősszel. Magasra tettük a mércét, igyekszünk megfelelni az elvárásoknak.    

A Szolnok–Eger párharc első találkozóján a Dózsa fölényesen 15–8-ra nyerte a Heves vármegyei fővárosban. Most jöhet a szolnoki összecsapás.

– A decemberi két hetes szünetet követően január második napján már munkába is álltunk – nyilatkozta Hangay Zotán vezetőedző. – Centerünk Bedő Krisztán hiányzott, aki a válogatottal szerepelt világkupa selejtezőn. Mindenki nagy elánnal vetette  magát  a munkába. Kétkapus edzőmeccset is játszottunk, többek között a Fradival is összemértük erőnket.  A fiatalok pedig Komjádi-kupa mérkőzéseken szerepeltek. Úgy érzem felkészültünk, sorban jönnek a meccsek, kemény összecsapások várnak ránk, de mi egyenlőre az Egerre koncentrálunk. Jó rajtot akarunk venni.       

14. forduló műsora

Szerda: Szolnoki Dózsa Praktiker–One Eger, 18.00, BVSC–Szentes, 18.30.  Bp. Honvéd–Miskolc, 19.00, OSC–UVSE, 19.30, Vasas–PVSK, 20.00. Péntek: FTC–Debrecen, 19.30. Szombat: Szeged–Kaposvár, 17.00.

A bajnokság állása: 1. Ferencváros 39 pont, 2. Szolnoki Dózsa Praktiker 33, 3. OSC 31, 4. Vasas 29, 5. Bp. Honvéd 27, 6. BVSC 26, 7. Szeged 22, 8. Kaposvár 16 pont, 9. Szentes 15, 10. Eger 9, 11. UVSE 9, 12. Miskolc 8, 13. PVSK 5, 14. Debrecen 4 pont.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba 

468 ad