Az OB I. 17. fordulójában a Szolnoki Dózsa Praktiker legénysége 10–10-es döntetlent játszott az OSC otthonában, majd a szétlövésben 3–1-re nyert, így két bajnoki ponttal gazdagodott.
GENESYS OSC ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER 10–10 (3–4, 1–3, 2–2, 4–1) – ötméteresekkel: 1–3
Budapest, 200 néző. V.: Fodor R., Tóth K.
OSC: FERNANDES – Ten Broek 1, Mészáros Cs., Szalai P. 2, ARANYI 1, Gyárfás 1, Rossi. Csere: Várnai, BAKSA 4, Pető, Nagy N. 1, Török B., Varga B. Edző: Kovács Róbert
SZOLNOK: BÁNYAI – KOVÁCS G. 3, Schmölcz 2, Vámosi, BEDŐ 2, Krasznai, Böröczky 1. Csere: Kakstedter 1, Szabó B. 1, Zerinváry, Cseh M., Teleki, Simon D. Edző: Hangay Zoltán
Gól – emberelőnyből: 19/6, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: –, ill. 3/2
Kipontozódott: Zerinváry (27. p.), Szabó B. (31. p.), Rossi (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Mészáros Cs. (30. p.), Várnai (30. p.)
Jól kezdett a szolnoki csapat, Bedő Krisztián harcolt egy ötméterest, amit Kovács Gergő küldött a helyére, majd Szabó Bence találatával két gól lett a vendégelőny. Mint várható volt nem hagyták magukat a fővárosiak, akik a mieink nyomába eredtek. Az első negyed egy gólos vendégelőnnyel végződött. A folytatásban pedig Böröczky Marcell, majd Kovács büntetőből, Bedő pedig emberelőnyből talált be, a lényeg, hogy 4–7-es állást mutatott az eredményjelző első félidő végén.
A térfélcsere után Schmölcz Norman és Bedő góljára azonban Baksa Benedek két találattal is válaszolt. A záró felvonás 6–9-es állásról indult Óriási csata folyt, szinte forrt a víz a medencében. Egyre közelebb zárkózott az OSC, a hajrára már csak egy gól maradt a szolnokiak előnyéből. Schmölcz ötméterest hibázott, amit a hazaiak holland vendégjátékosa, Lars Ten Brook góllal büntetett, 10–10.
Jöhetett az ötméteres párbaj, ami után a szolnokiak örülhettek 3–1-es sikerüknek. Így két ponttal gazdagodtak, míg az OSC-nek is jár pont, de csak egy.
– Feszült hangulatú mérkőzés volt, ami az első három negyedben érződött is a játékunkon – mondta Kovács Róbert: –. Utána védekezésben változtattunk, a küzdőszellemünknek köszönhetően a sírból hoztuk vissza a meccset.
Hangay Zoltán pedig ekképp látta az összecsapást: – A hullámvölgyekkel együtt is nagyon élveztem a mérkőzést. Az utolsó negyedben nem hoztunk jó döntéseket, de a látottak alapján rászolgáltunk a két pontra – meglátjuk, mire lesz elég a végelszámolásnál.
A 17. forduló eredményei és műsora: Debrecen–Kaposvár 12–14, UVSE–Miskolc 16–9, FTC–Szentes 21–8, PVSK–Eger 11–12. OSC–Szolnoki Dózsa Praktiker 10–10 (1–3). Vasárnap: BVSC–Bp. Honvéd, 18.00. Szerda: Vasas–Szeged, 12.00.
Az élcsoport állása: 1. FTC 51 pont, 2. Szolnoki Dózsa Praktiker 44, 3. OSC 41, 4. Vasas 38, 5. BVSC 35, 6. Bp. Honvéd 31, 7. Kaposvár 24, 8. Szeged 22 pont.
Következő forduló, szombat: Szolnoki Dózsa Praktiker–Miskolc, 16.00.
Forrás: nso.hu, szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba








