TippmixPRO banner
Fő támogatónk: Kiemelt támogatóink:
TIPPMIX ARENA DPMG Zrt
MET GYERMELYI SWIETELSKY

Sorsoltak az Európa-kupában

Posted on 2025 július 29.

Sorsoltak az Európa-kupában

Napvilágra került az Európa-kupa selejtezőjének sorsolása. Az OB I. legutóbbi szezonjában negyedik helyezett csapatunkat, a Szolnoki Dózsa Praktikert a selejtezőben az egyik BL-selejtezős csapattal, valamint a spanyol CN Terrassával és a német Potsdammal sorsolták össze, a tornát Terrassában rendezik október első hétvégéjén.
A kupasorozat legutóbbi évadjában a szolnoki együttes többek között spanyol, horvát és görög csapatot is legyőzött csak az EK-győztes Pro Reccótól, valamint a harmadik Mladost Zágrábtól kapott ki. Ezúttal a selejtező körben a házigazda spanyol Terrassa, a német Potsdam és egy BL-selejtezőből érkező gárda lesz a Dózsa vetélytársa.
Lebonyolításról annyit, hogy a mostani kvalifikációt október 3–5-én rendezik. Innen a négy csoport győztese, valamint a három legjobb csoportmásodik jut a 16-os főtáblára. A másik magyar induló BVSC eleve csoportkörös volt, hozzá került a sorsolás alapján a görög Panathinaikosz, a montenegrói Buducsnoszt, valamint egy selejtezőből érkező gárda.

Európa-kupa: selejtező:
A csoport (Szmirnisz):
Apollon Szmirnisz (görög), De Zaan (holland), A-Polo Sport Management (grúz), BL-selejtező B-3. helyezett
B csoport (Montpellier): Crvena zvezda (szerb), Trieste (olasz), Montpellier (francia), BL-selejtező C-3.
C csoport (Sibenik): Dinamo Tbiliszi (grúz), Rapid Bucuresti (román), Solaris Sibenik (horvát), BL-selejtező A-3.
D csoport (Terrassa): SZOLNOKI DÓZSA PRATIKER, CN Terrassa (spanyol), Potsdam (német), BL-selejtező A-4.

Csoportkör:
A csoport:
Jug Dubrovnik (horvát), Duisburg (német), C-selejtező 1., D-selejtező 1.
B csoport: Dinamo Bucuresti (román), CN Barcelona (spanyol), B-selejtező 1., harmadik legjobb selejtezős csoportmásodik
C csoport: Panathinaikosz (görög), Buducsnoszt (montenegrói), BVSC-MANNA, legjobb selejtezős csoportmásodik
D csoport: Sabac (szerb), RN Savona (olasz), A-selejtező 1., második legjobb selejtezős csoportmásodik.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad