Új bajnokság, új remények
A 2025–26-os évad első élvonalbeli meccsén csapatunk, a Szolnoki Dózsa az UVSE fővárosi otthonában szerepel, ahol pénteken 18.45-kor lesz a kezdés.
A Szolnoki Dózsa legénysége a mostani évadban is három fronton lesz érdekelt. Emlékeztetőül az elmúlt szezonban bajnokságban a negyedik, a Magyar Kupában a harmadik helyen végeztek, míg az Eurokupában a főtáblára jutottak. A három sorozatban 46 tétmeccset vívtak, közülük 33 mérkőzést megnyertek.
A csapatról annyit, hogy két játékos távozott, a párizsi olimpiát is megjárt Bányai Márk a török Enka Isztanbul kapusa lett, míg Fedac Dominik Miskolcra igazolt. Az érkezők között találunk két utánpótlás válogatott vízipólóst, az egyik a 19 éves Zeman Márton, a Ferencváros balkezese, aki kölcsönben érkezik Szolnokra, valamint a 20 esztendős kapus, Szabó Gergő, aki Miskolcon szerepelt a legutóbbi évadban.
- Tavaly magasra tettük a lécet – kezdte Hangay Zoltán, a Dózsa vezetőedzője – amit nem lesz könnyű megismételni. – Jó évadot produkáltunk a játékunkkal, a hozzáállásunkkal felhívtuk magunkra a figyelmet. Idén is nehéz sorozat vár ránk, és azon leszünk, hogy ne okozzunk csalódást. Azt gondolom, hogy a Fradi, a Vasas és a BVSC helye biztosnak tűnik a négy között. A negyedik helyre a mi csapatunk mellett a Honvéd, az OSC és Szeged is pályázik. A bajnokságban az UVSE otthonában kezdünk, amelyik az elmúlt hétvégén két győzelmet aratva továbbjutott a Magyar Kupában. Jól akarunk rajtolni, a fiúk is nagyon várják már a bemutatkozást. Jövő héten pedig már Vasassal fogunk találkozni a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Nagyon szeretnénk továbbjutni, ismét a final-fourban szerepelni szeptember végén. Október első hétvégéjén pedig a spanyolországi Terrassában fogunk EK-meccseket játszani a főtáblára jutásért. Úgyhogy hazai bajnoki bemutatkozásra október 11-ig várni kell, amikor a Miskolcot fogadjuk, de mint tudjuk, addig sem fogunk unatkozni.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba








