Az OB I. második fordulójában hazai medencében játszik csapatunk, amely szombaton 16 órától a PannErgy-Miskolci VLC gárdáját fogadja.
Mielőtt bajnokságról beszélnénk, az elmúlt hétvégén a vártnál nehezebben, de kiharcolta a továbbjutást az Eurokupa selejtezőjéből a Dózsa. A minap meg is tartották a főtábla sorsolását, mely szerint a Dózsa a B jelű négyesbe került, ahol román Dinamo Bukarest, az olasz Trieszt, valamint a spanyol CN Barcelona lesz a ellenfele az oda-vissza párharcok során, a négyesből két gárda kvalifikálja magát a legjobb 16-közé. A szolnokiak első meccsüket jövő csütörtökön játsszák Bukarestben.
- Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk – mondta a sorsolást követően hírportálunknak, Hangay Zoltán, a Dózsa vezetőedzője. – Szerintem közel négy azonos tudású csapat fog majd küzdeni a továbbjutást jelentő két pozícióért. Ellenfeleink soraiban játszanak válogatott és külföldi vízilabdások is. Javában folyik a feltérképzésük.
A nemzetközi kupameccseket megelőzve azonban egy bajnoki összecsapás vár Bedő Krisztiánékra, méghozzá hazai pályán a miskolciakkal szemben szombaton délután négykor, megelőzve a két órával később kezdődő Olajbányász kosármeccsét.
A miskolci gárda a rajton hazai medencében kezdett szeptember 6-án, amikor 12–7-re kikapott a Honvédtól. Azóta nem játszottak tétmeccset, míg a Szolnok az elmúlt öthétben hét Magyar Kupa, illetve és Eurokupa mérkőzésen ugrott medencébe.
- Veszélyes csapat a Miskolc, mert a Honvéd ellen négygólos hátrányból kétszer is visszajöttek meccsbe – folytatta Hangay Zoltán. – Igaz, a hajrában már nem volt sanszuk a pontszerzésre. A lényeg, hogy visszatérjünk a helyes útra és helyére rakjuk a játékunkat. Szeretnénk bebizonyítani, hogy nem a múlt vasárnap a Terrassa ellen mutatott játékunk az igazi arcunk. Nagy fontos, hogy megnyerjük első hazai bajnoki találkozónkat.
További párosítások:
Bp. Honvéd–Szentes 15–13, OSC–Kaposvár 17–13 (mindkettőt pénteken játszották), KSI–Szeged, FTC–Debrecen, Vasas–Eger, BVSC–UVSE.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba








