A naptári év első mérkőzésén a KSI csapatát fogadjuk
A 10. fordulóban csapatunk szombaton 16 órától a KSI SE legénységét fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
Nem kevesebb, mint kilenc hét után folytatódnak az OB I. küzdelmei. Az élen címvédő Ferencváros áll, amelyik még nem vesztett pontot, igaz tavaly is hibátlan mérleggel zártak a zöld-fehérek. Úgy tűnik, hogy az idén sem fognak legyőzőre találni Nyéki Balázs tanítványai. A Fradi legnagyobb hazai kihívója a BVSC lehet, amelynek csak egy veresége van, a Fraditól 16–9-re kaptak ki. Ugyanúgy egy-egy vereséget számlál a Vasas és a Honvéd is, őket a szolnoki gárda három pont távolságra követi. Várhatóan az utóbb emlegetett öt csapat között fog eldőlni a legjobb négy közé jutás sorsa. A Dózsa kedvezőbb helyzetből várja a folytatást, mint vetélytársai, hiszen a kilencből csak háromszor játszott hazai medencében.
Egyébiránt a Dózsa a Magyar Kupa idei kiírásában bronzérmet szerzett, Kovács Gergőék nem titkolják, hogy a bajnokságban is éremért akarnak játszani. Arról nem beszélve, hogy az Eurokupában is már biztos nyolcaddöntősök függetlenül a jövő csütörtöki CN Barcelona elleni idegenbeli meccsük eredményétől függetlenül.
– Nagyon sok találkozó van még hátra, egyelőre a KSI elleni találkozóra fókuszálunk – mondta Hangay Zoltán vezetőedző. – Sokat edzettünk, kétkapuztunk a Fradival és Vasassal is. Hiányoztak már a tétmeccsek. Jó kis felhozónak ígérkezik a KSI elleni nyitány, mert utána már a dobogósok lesznek majd a vetélytársaink. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat a naptári év első mérkőzésére.
A 10 forduló eredményei és műsora
Debrecen–Kaposvár 11–10, UVSE–Miskolc 15–9. Vasas–OSC 15–12. Szombat: FTC-Telekom–Szegedi VE, 12.00., Szolnoki Dózsa–KSI SE, 16.00, BVSC–EPS-Honvéd, 17.00, Eger–Szentes, 18.00.
A bajnokság állása: 1. FTC 27 pont, 2. Vasas 27, 3. BVSC 24, 4. EPS-Honvéd 24, 5. Szolnoki Dózsa 21, 6. OSC 15, 7. Szeged 14, 8. Debrecen 13, 9. UVSE 12, 10. Eger 11, 11. Szentes 6, 12. Miskolc 3, 13, Kaposvár 1, 14. KSI 0 pont.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Mészáros János/szoljon.hu








