TippmixPRO banner
Fő támogatónk: Kiemelt támogatóink:
TIPPMIX ARENA DPMG Zrt
MET GYERMELYI SWIETELSKY

A BVSC otthonában kezdjük a bronzcsatát

Posted on 2026 május 21.

A BVSC otthonában kezdjük a bronzcsatát
A bajnoki bronzéremért folyó párharc csütörtökön este fél hétkor kezdődik a BVSC otthonában, a  Szőnyi úti uszodában, ahol a csapatunk fog vendégeskedni.
A BVSC legénysége idén is nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, a bajnoki és a kupadöntőbe sem tudtak bejutni, sőt az utóbbi sorozatban még bronzéremről is lemaradtak, amit a Szolnoki Dózsa szerzett meg. Az Eurokupában az elődöntőig meneteltek, ám a horvát Jadran Split kettős győzelemmel megállította Varga Dániel csapatát.  Visszatérve a bajnokságra a fővárosiak az alap és a középszakaszban legyőzték a Dózsát,   azt tervezik, hogy a bronzcsatát is megnyerik az elmúlt évadhoz hasonlóan.
A mieink edzője, Hangay Zoltán szerint ellenfelük ki lesz éhezve a sikerre, hiszen az idén még nem nyertek semmit.
– Tavaly a BVSC szerezte meg a bronzérmet, idén megpróbáljuk legyőzni őket – mondta lapunknak a szakember. – A fővárosban nyitjuk a párharcot, ami három győzelemig fog tartani. A kétkapus tréningeken jó formában játszottunk a Vasas és az Eger ellen. Tudjuk, hogy a tétmeccs az más, szeretnénk meglepni ellenfelünket, de nem a csütörtöki találkozón fog eldölni a harmadik hely sorsa. 
A felek második meccsét jövő szerdán este hat órától rendezik a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
Forrás: szoljon.hu
Fotó:  Mészáros János/szoljon.hu
468 ad