
Nem sikerült a bravúr, ugyanis válogatottunk három gól különbséggel kikapott a horvát csapattól a zágrábi Európa-bajnokság elődöntőjében. A másik párban a spanyolok 7–4-re verték az olaszokat. Így csapatunk kedden 16.30-tól az olaszok ellen a bronzcsatában lesz érdekelt. A 20.15-kor kezdődő döntőben pedig a horvátok a spanyolokkal találkoznak az aranyéremért, valamint az olimpiai kvótáért.
A Szolnoki Dózsa Praktiker játékosai közül Vismeg Zsombor (képünkön) és Bányai Márk a meccskeretben kapott helyet, míg Szeghalmi Zsombor a lelátóról szurkolt társainak.
A világbajnoki címvédő, ezzel olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon, így már az meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott, ahol aztán az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztatta ötméteresekkel. A 2022-es, spliti finálé “visszavágóján” már nem sikerült újabb bravúrt elérni, a hazaiak végig vezetve diadalmaskodtak.
Horvátország–Magyarország 11–8 (2–2, 2–0, 3–4, 4–2)
Zágráb, 2000 néző. Vezette: Alexandrescu (román), Putnikovics (szerb).
HORVÁTORSZÁG: BIJAC – Biljaka, FATOVIC 2, Bukic, VRLIC 1, Zuvela, Harkov 1. Csere: BURIC 1, LONCAR 1, Vukicevic 1, MARINIC-KRAGIC 3, Butic 1. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak.
MAGYARORSZÁG: GYAPJAS – VIGVÁRI VINCE 3, FEKETE 2, Tátrai, Kovács P., Burián, NAGY Á 3. Csere: Bányai (kapus), Pohl, Vismeg, Varga V., Vigvári Vendel, HÁRAI. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt.
Gól- emberelőnyből: 9/4, ill. 11/4.
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –.
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk ezúttal is, hatalmas publikummal, ami összességében fantasztikus élmény volt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, Varga Zsolt. – Fontos volt, hogy az első negyedben ne tudjanak minket legázolni a horvátok, és ott is maradtunk rajtunk, azt éreztem, hogy ettől meg is billent az ellenfél. A végjátékban, ahol végül el tudtak lépni, hiányzott egy kis tapasztalat. – Még mindig van egy fontos mérkőzésünk, amelyen folytathatjuk a csodát. Ehhez meg kell gyógyulniuk azoknak, akik betegen játszottak, ez is hozzátartozik a mérkőzéshez, mert ez nyilván elvesz valamennyit a lendületből. Ennek ellenére mindenki vállalta a játékot, nagyon vagányan beleállt a mérkőzésbe, ugyanezt kell csinálnunk kedden is.
Forrás: Nemzeti Sport, szoljon.hu
Fotó: Szolnoki Dózsa