Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A Debrecen kipipálva, jöhet az UVSE

Posted on 2020 október 02.

A Debrecen kipipálva, jöhet az UVSE

A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolt szerda este csapatunk Debrecenben. Nehezen indult be a gépezett a kupahétvége után, hiszen az első félidőben kétszer is vezettek a lelkes hazaiak. A Dózsa aztán nagyobb sebességre kapcsolt, Szeghalmi Zsomborék sorra érték el találataikat, és megsem álltak 15 gólig.

 Két teljesen ellentétes félidő volt a mérkőzésen – mondta a lefújást követően, Miroslav Bajin, a Debrecen edzője, a Nemzeti Sportnak. – Az első félidőben összeszedettebbek voltunk. Úgy éreztem, hogy a Szolnok a harmadik negyedre érkezett meg mentálisan, onnantól egy olyan sebességre kapcsoltak, amit már nem tudtunk követni.

Zsivko Gocics pedig ekképp nyilatkozott: – Igazi férfias mérkőzés volt ez. Leginkább az első két negyedben jött ez ki. Kemény hétvége után érkeztünk Debrecenbe, nem mindig voltam elégedett most a látottakkal, de a végén kijött a két csapat közti különbség.

DEBRECENI VSE–SZOLNOKI DÓZSA 7–15 (2–1, 2–4, 1–5, 2–5)
Debrecen, 200
néző. Vezette: Berki A., ifj. Kádár J.
DEBRECEN: KÓSIK – Macsi M., Smitula 1, Süveges, Zsilák 1, Macsi P., Krasznai. Csere: Somorjai (kapus), Nagy N. 1, OLTEAN 2, Takács K., STEFANIDESZ 2, Pethe, Rózsa. Edző: Miroslav Bajin.
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács G., Nagy Á. 2, DRASOVICS 3, Jansik D.. 2, Pijetlovics 2, FILIPOVICS 2. Csere: Hörömpő (kapus), Teleki 1, Angyal, Dőry, Schmölcz, SZEGHALMI 2, Konarik 1Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 12/6
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Takács K. (29.p.), Schmölcz (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Macsi P. (26. p.)

További eredmények: FTC–KSI 17–9, Eger–Tatabánya 14–4

Az UVSE ellen folytatjuk

Szombaton 16 órakor a bajnokságban remekül szereplő UVSE gárdáját fogadjuk a Vízilabda Arénában. Az újpestiek öt meccsükből négyet nyertek, egyet adtak döntetlenre, többek között a Vasast 9–7-re, míg a Honvédot 9–8-ra győzték le. A találkozót az M4 Sport+ Tv élőben közvetíti.

Forrás: Nso.hu, Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad