Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A dobogóért csatázunk a Vasassal

Posted on 2022 május 07.

A dobogóért csatázunk a Vasassal

Immár az éremcsatákat rendezik az OB I.-es bajnokságban. A Ferencváros–OSC döntő tegnap esti első meccsén 18-9-re nyertek a zöld-fehérek. Ma este hat órától pedig a Szolnoki Dózsa a Vasas együttesét fogadja a bronzcsata első összecsapásán. Ami közös az éremért folyó  csatározásokban, egyaránt az egyik fél második győzelméig tartanak. A harmadik hely mellett a BL indulás is tétje a párharcnak.

– Szolnok ellen mindig izgalmas és jó meccseket játszunk, elég, ha csak az idei szezon eddigi két bajnokijára gondolok. Furcsa nagyon, hogy ekkora szünet volt, de megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. Jó hangulatban van a csapat, de persze emellett kemény edzésekből sem volt hiány az utóbbi időszakban. Az első meccs kapcsán azt gondolom, hogy hazai medencében a Szolnok az esélyes, de azon leszünk, hogy meglepetést okozunk, hiszen nagyon fontos lenne győzelemmel kezdeni. Bízom benne, hogy minden külső körülmény is rendben lesz és korrekt meccset tudunk játszani velük – nyilatkozta Szlobodan Nikics vezetőedző, a Vasas SC hivatalos honlapján.

A címvédő szolnoki csapat az alapszakaszban előbb a fővárosban 9–5-re kikapott a Vasastól, majd egy emlékezetes meccsen 9–8-ra nyertek a Tiszaligetben Jansik Dávid utolsó másodperces góljával. Most jön a bajnoki rájátszás, és mint tudjuk, az mindig egy más kávéház.

– Nagyon motiváltak vagyunk – mondta Zsiv­ko Gocics, a Dózsa vezetőedzője. – Tudjuk, hogy a Vasas egy erős állományú, jó szerkezetű csapat, és keményen bele fognak állni a meccsekbe. Sajnos öt hete nem játszottunk tétmérkőzést, hiszen a világliga küzdelmei miatt szünetelt a bajnokság. Ráadásul az öt válogatott játékosunk csak hétfőn csatlakozott hozzánk. Mint tudjuk, a fővárosiak is hasonló cipőben jártak, tehát ez nem lehet kifogás részünkről. A lényeg, hogy készen állunk a páros csatára, jó a hangulat sorainkban, amit győzelmekkel akarunk megspékelni.

A bronzcsata programja

Május 7., szombat, 18.00: Szolnok–Vasas

Május 14., szombat, 18.00: Vasas–Szolnok

Május 17., kedd, 18.00: Szolnok–Vasas (ha szükséges)

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad