Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A főtábláért harcolnak

Posted on 2020 november 11.

A főtábláért harcolnak

Már az olaszországi Siracusában csapatunk, a Szolnoki Dózsa, amely csütörtöktől vasárnapig a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért lesz érdekelt.

Azt tudni kell, hogy a szicíliai városban két csoportban játszanak a csapatok, az egy továbbjutást érő helyért pedig a két csoportgyőztes csaphat össze. A tornát úgynevezett buborékban rendezik meg, nézők nélkül, az együttesek csak a kijelölt szállodában és az uszodában mozoghatnak. Nem feledve, hogy a meccseket nyitott uszodában fogják játszani, de úgy tűnik, az időjárás kegyes lesz a csapatokhoz, hiszen húsz fok körüli, napsütéses idő várható a napokban Siracusában.
A 2017-ben BL-győztes szolnoki legénység vetélytársai az A2-es kvartettben csütörtökön a görög Idraikosz, pénteken a francia Pays d’Aix, majd szombaton a horvát Mladost Zagreb együttese lesz. A másik, az A1-es csoportban öt együttes szerepel majd, az Ortigia Siracusa (olasz), a CN Barcelona (spanyol), a Steaua Bukarest (román), a Jadran Split (horvát) és a Primorac Kotor (montenegrói). A kiírás szerint a vasárnapi helyosztókon a csoportok azonos helyezettjei játszanak majd. Csak a torna első helyezettje kvalifikálhatja magát a Bajnokok Ligája főtáblájára, a többi csapat majd az Eurokupában folytatja.
A honi bajnokságban hibátlan szolnoki csapat kedden reggel kelt útra, Bécsig autóbusszal utaztak Nagy Viktorék, ahol a Catania felé induló repülőgépre szálltak fel. Onnan pedig még  egyórás buszozás várt a fiúkra Siracusába, ahová este érkeztek meg.
A csapat vezetőedzője, Zsiv­ko Gocics azt mondta, hogy komplett gárdával utazhatnak Siracusába.
– Minden rendben, jó a hangulat, várjuk már a mérkőzéseket. Mindenki titkolózik, az csak szerdán fog eldőlni, ki milyen erősségű csapattal érkezik a torna színhelyére. Minden bizonnyal a Mladost Zagreb lesz a legnagyobb vetélytársunk az A2-es négyesben. Egyértelmű, hogy fel akarunk jutni a főtáblára.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad