
Megkezdődnek a rájátszás küzdelmei a hazai bajnokságban. Az egyik elődöntőben a Szolnoki Dózsa Praktiker a Vasas vendége lesz szombaton 15 órától a Komjádi uszodában. A mostani állás szerint a tavalyi döntős Vasasnak egy győzelmet kell szereznie a Szolnokkal szemben, míg a mieink csak akkor lehetnek finalisták, ha kétszer nyernek az angyalföldiek ellen.
- Szinte végig dolgoztuk a közel egy hónapos bajnoki szünetet – újságolta lapunknak Hangay Zoltán, a Dózsa edzője. – Úgynevezett minialapozást tartottunk, közben kétkapus meccseket játszottunk a Szolnokon edzőtáborozó U20-as válogatottal. Mint tudjuk erős állományú, jó szerkezetű csapat a Vasas. A Magyar Kupában kétszer is legyőztük őket, a bajnokságban viszont kikaptunk tőlük a Tiszaligetben, a Komjádiban döntetlen lett a rendes játékidőben, az ötöspábajt viszont sikerült megnyerniük. Így nekik egy, nekünk viszont két győzelem kell a döntőbejutáshoz. A lényeg, hogy már napok óta már igyekszünk élesíteni a formánkat. Azon leszünk,, hogy a szombati tévésmeccsen is mutassuk meg a karakterünket, a végén tiszta lelkiismerettel szálljunk ki a medencéből, hogy mindent megtettünk a győzelemért.
Szombati menetrend. Elődöntő: Vasas–Szolnoki Dózsa Praktiker, (Tv: M4 Sport+) 15.00, FTC–BVSC, 19.30. Az 5–8. helyért: OSC–Kaposvár, Bp. Honvéd–Szeged, 19.00. A 9–12. helyért: Eger–Miskolc, 12.00, Szentes–UVSE, 18.00.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba