Fő támogatóink:

A Kaposvár ellen zárjuk az esztendőt

Posted on 2022 december 17.

A Kaposvár ellen zárjuk az esztendőt

A szerdai kupameccs után, ezúttal bajnoki mérkőzés csapatunkra, amely szombaton 16 órától a Kaposvárt fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Mondhatni, hogy eddig a somogyi gárda döntetlen király az élvonalban, hiszen háromszor is remíztek, hazai medencében az UVSE (11–11) idegenben Szegeden (10–10) és Pécsett (7–7), Szentesen (16–13) viszont nyertek, saját uszodájukban azonban kikaptak a Honvédtól (9–12), tehát hat megszerzett pontjukkal a kilencedik helyen tanyáznak.

  • A sportban semmi sem lehetetlen – nyilatkozta kaposváriak játékosa, Horváth Ákos a klub Facebook oldalán. – A honi kupában kétszer is kikaptunk a szolnoki csapattól, de papíron hasonló kvalifítású csapat vagyunk mint ők, de ez úgyis   gyakorlatban fog kiderülni. Egy biztos stabilabban kell játszanunk, mint az elmúlt találkozókon.

Nagy meccset játszott a szolnoki legénység szerdán, és jó játékkal sikerült kiharcolni a továbbjutást a Honvéddal szemben az Eurokupában. A negyeddöntőben majd olasz Trieszt ellen folytatják január 25-én. Addig azonban még bajnoki összecsapások várnak Teleki Andrásékra. Idei évben az utolsó a Kaposvár ellen  lesz szombaton. Emlékeztetőül a felek mindkét Magyar Kupa mérkőzését a szolnokiak nyerték 12–7-re és 12–8-ra, erről is tett említést Hangay Zoltán, a Dózsa vezetőedzője.

  • Kimerítő meccs volt a Honvéd elleni visszavágó, ezután csütörtök délelőtt pihentek a fiúk – mondta lapunknak a szakember – este már újra edzettek. Pénteken pedig dupla tréninget tartottunk. Nem szabad lebecsülni a kaposvári csapatot, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében is szoros mérkőzéseket vívtunk velük. Sőt azt hallani, hogy győzni jönnek hozzánk. Nekünk azonban összeszorított fogakkal, de meg kell nyernünk az esztendő utolsó tétmeccsét is.

A 7. forduló mérkőzései: KSI–BVSC 9–15. Szombat: UVSE–PVSK, Szolnoki Dózsa–Kaposvár, 16.00, Szeged–Ferencváros, 17.00, Szentes–Vasas, 18.00, Bp. Honvéd–OSC, Miskolc– Eger, 19.00.

A bajnokság állása

H. CSAPAT. M. GY. D. V. DOBOTT KAPOTT GK. PONT
1.  Genesys OSC Újbuda 6 6 0 0 104 50 54 18
2.  FTC Telekom Waterpolo 6 6 0 0 90 43 47 18
3.  A-HID VasasPlaket 6 6 0 0 91 44 47 18
4.  Szolnoki Dózsa 6 5 1 0 65 44 21 16
5.  Endo Plus Service-Honvéd 6 4 0 2 66 50 16 12
6.  BVSC-Zugló 7 3 0 4 77 80 -3 9
7.  Szegedi Vízilabda Egylet 6 2 2 2 58 65 -7 8
8.  Tigra-Zf-Eger 6 2 1 3 65 71 -6 7
9.  Kaposvári Vízilabda Klub 6 1 3 2 59 69 -10 6
10.  PannErgy-MVLC-Miskolc 6 2 0 4 50 74 -24 6
11.  PVSK- Mecsek Füszért 6 1 1 4 46 69 -23 4
12.  UVSE Vízillabda Kft. 6 0 1 5 47 84 -37 1
13.  KSI 7 0 1 6 55 101 -46 1
14.  METALCOM SZENTES 6 0 0 6 53 82 -29 0

 

Forrás: Új Néplap, szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad