Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A kaposvári csoportba került csapatunk

Posted on 2020 július 11.

A kaposvári csoportba került csapatunk

A B jelű csoportba került a Szolnoki Dózsa, így csapatunk Kaposváron kezdi meg a Magyar Kupa-küzdelmeket július végén.

Mint ismert, a következő évad a kupával indít, nem titkoltan azzal a céllal is, hogy visszahozza a régi hangulatot, amikor még minden csapat nyáron, nyitott uszodában csapott össze egymással. Pénteken pedig a szövetség megtartotta a sorsolást a budapesti Duna Arénában, ahol eldőlt, hová kerül a tizenhat OB I.-es gárda. Annyit tudni kell, hogy az együtteseket előzetesen kalapokba sorolták – ehhez a 2018–19-es bajnokság végeredményét vették alapul –, a Dózsa az elsőben kapott helyet az Egerrel, a Fradival és az OSC-vel együtt, így velük nem kerülhetett egy kvartettbe. Az is biztos volt korábban, hogy az MK első körében négy helyszínen mérkőznek meg a pólósok, viszont Miskolc végül nem tudta vállalni a rendezést, a helyére így Tatabánya ugrott be Szeged, Kaposvár és a fővárosi Margitsziget mellé.

A Szolnokot végül a B csoportba sorolták be a BVSC-Zugló, az UVSE és a házigazda Kaposvár mellé. A körmérkőzéseket a július 25–26-i hétvégén rendezik meg, az itt megszerzett eredményeket pedig az együttesek továbbviszik magukkal a második körbe – ide minden csapat továbbjut. A második fordulóban,

augusztus 1–2-án tehát újra négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek majd a vízilabdaklubok.

A harmadik forduló (augusztus 8–9.) csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I. csoportban a „színes” kvartettek 1–2. helyezettjei szerepelnek, míg a II. számúban a 3–4. helyen végzők. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, akik korábban összecsaptak.

A negyedik kör (augusztus 15–16.) lesz az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak, ekkor derül ki, ki nyeri meg a Magyar Kupát, melynek győztese indulhat az Eurokupa 2021–2022-es kiírásában.

A kupa csoportbeosztása

A CSOPORT (SZEGED): OSC, Debrecen, Szentes, Szeged.

B CSOPORT (KAPOSVÁR): Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvár.

C CSOPORT (MARGITSZIGET): Ferencváros, Miskolc, Pécs, KSI.

D CSOPORT (TATABÁNYA): Eger, Budapesti Honvéd, Tatabánya, VasasPlaket.

A játéknapok

  1. forduló: július 25–26.
  2. forduló: augusztus 1–2.
  3. forduló: augusztus 8–9.
  4. forduló: augusztus 15–16.

Mi lesz a Bajnokok Ligájával?

Jelen állás szerint a BL következő idényében 16 helyett csupán 12 csapat szerepelhet, melyből tíz együttes kap szabadkártyát, és egyelőre az a hír járja, hogy a Szolnoki Dózsa nem lesz köztük. Ám biztosat majd várhatóan július 20-a után lehet tudni, ugyanis a montenegrói Jadran Herceg Novinak eddig kell jeleznie indulási szándékát, és ha nem tudja vállalni a részvételt, akkor a Dózsa (is) kerülhet a helyére. Amennyiben nem lesz automatikusan főtáblás a szolnoki gárda, úgy a két fennmaradó helyre külön kvalifikáción át vezethet az útja. A selejtezőtornát október 23. és 25. között rendezhetik meg, míg maga a BL-főtábla küzdelmei november 10-én rajtolhatnak.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad