Fő támogatóink:

A kupadöntő kapujában csapatunk

2021 április 04.

A kupadöntő kapujában csapatunk

Az Eurokupa elődöntőjének első meccsén parádés támadó játékkal rukkolt ki csapatunk, a Szolnoki Dózsa, amely nyolc gólos győzelmet aratott a Crvena zvezda belgrádi otthonában.

Nagyon bekezdett a Dózsa a szerb fővárosban, ugyanis alig öt perc alatt, Radomir Drasovics és Schölcz Norman révén három gólt rámoltak be a Zvezda kapujába, és közben egyet sem kaptak. A hazaiak persze futottak az eredmény után két gólt is lőttek, de közben Teleki András is betalált. A második negyedben viszont két gól távolságra feljöttek a vendéglátók, 4–6. Újra megvillant a a Drasovics–Schmölcz duó, majd Angyal Dániel és Dusko Pijetlovics is eredményes volt, minderre a Zvezda csupán két találattal tudott válaszolni, 4–9.

A térfélcserét követően tovább nőtt a felek közötti távolság, Filip Filipovics és Kovács Gergő is termelte a gólokat, aztán Szeghalmi Zsombor (képünkön) is jelezte, hogy nem szeretne kimaradni az örömjátékból. A záró felvonásban, amely 9–17-es állásról indult, ezután már felváltva potyogtak gólok, vendégoldalról Konarik Ákos és Nagy Ádám is beköszönt a szerb csapat kapujába. A szolnoki legénység pazar támadó játékkal vártnál is nagyobb különbséggel verte a szerb bajnokság harmadik helyén tanyázó vetélytársát, formasággá téve a szombati visszavágót.

  • Mondhatjuk, hogy eldőlt a továbbjutás nyilatkozta Zsivko Gocics a Nemzeti Sportnak. Azzal elégedett vagyok, hogy nyolc góllal nyertünk idegenben a Zvezda ellen, azzal már kevésbé, hogy sok hibát követtünk el. Persze nem is várhattam a csapatomtól hibátlan játékot, hiszen nagyon sűrű a program, szerdán kemény meccset játszottunk az OSC-vel, aztán máris utaznunk kellett Belgrádba. Összességében több mindennek örülhettem a mérkőzésen, mint nem.

Crvena zvezda (szerb)–Szolnoki Dózsa 12–20 (1–4, 5–6, 2–6, 4–4)

Belgrád, zárt kapuk mögött. Vezette: Sztavridisz (görög), Franulovic (horvát).
Crvena zvezda:
Misovics – Tankosics 3, Szubotics 2, Basara 2, Milojevics 1, Vukicsevics 1, Sulc 1, Szmiljevics 1, Radovics 1, Trtovics, Markovics, Vickovics. Edző: Alekszander Filipovics.

Szolnoki Dózsa: Nagy V. – Schmölcz 4, Drasovics 3, Angyal 2, Pijetlovics 2, Kovács G. 2, Konarik 2, F. Filipovics 2, Teleki 1, Szeghalmi 1, Nagy Á. 1, Jansik D. Edző: Zsivko Gocics.

A másik elődöntő odavágóján az OSC 10–7-re legyőzte a vendég görög Vuliagmeni csapatát. Érik tehát a magyar finálé az Eurokupában.

Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad