Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A kupadöntőbe jutott csapatunk

Posted on 2021 december 11.

A kupadöntőbe jutott csapatunk

A Sopronban zajló magyar  Kupa négyes döntő első pénteki elődöntőjében a Ferencváros 14–10-re legyőzte a Vasast, a másik párban pedig kellemes meglepetésre a tartalékosan felálló Szolnoki Dózsa 15–11-re verte az OSC csapatát. A szolnokiak soraiból Jansik Dávid eltiltás, míg Konarik Ákos betegség miatt hiányzott.

A fővárosi legénység kezdett jobban és vezetett is, az első negyedben 3-2-re. A folytatásban azonban Pető Attila és Kristijan Milakovic és Nagy Ádám góljaival fordított a Dózsa, 4-7.

A fordulást követően egy gólra felzárkózott az OSC, de ettől nem zuhant össze a szolnoki csapat a záró negyedig egy gólt megőrzött előnyéből, 10–11. A negyedik felvonásban sem fáradt el a Dózsa legénysége, sőt Bilal Gbadamassi remek csavarjával, Nagy Ádám (képünkön) immár 5. góljával és Angyal Dániel duplájával négy gólos győzelmet  aratott, 11–15. És még nem említettük a végig parádésan védő kapus, Bányai Márk nevét.

– Elképesztő hetünk van, csütörtökön tudtunk először együtt gyakorolni, de nem szabad a körülményekkel foglalkoznunk, mert aki nyerni akar, annak ilyen mentalitással kell játszania, mint ahogyan mi tettük. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, elképesztően akartuk ezt a győzelmet. Sok hibával játszottunk, ugyanakkor rengeteg jó megoldásunk is volt. Nem kirándulni jöttünk Sopronba, szombaton megint mindent beleadunk a nagyon erős Ferencváros ellen – értékelt vezetőedzőnk, Zsivko Gocics.
Genesys OSC-Újbuda–Szolnoki Dózsa 11–15 (3–2, 1–5, 6–4, 1–4)
Gólszerzők: Sziládi 2, Manhercz 2, Csacsovszky E. 2, Várnai, Salamon, Vigvári Vince, Burián, Hárai, ill. Nagy Á. 5, Milakovic 3, Angyal 3, Pető A. 2, Schmölcz, Gbadamassi.

Tehát a szombaton 14 órakor kezdődő kupadöntőben tavalyhoz hasonlóan ismét Szolnok–Ferencváros finálét rendeznek, amit élőben közvetít majd az M4 Sport Tv.  

Fotó: Illyés Csaba
Forrás: szoljon.hu, nso.hu

468 ad