Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A nyári világversenyekre készülnek játékosaink

Posted on 2023 május 26.

A nyári világversenyekre készülnek játékosaink

Június közepétől Bukarest ad otthont az U20-as vízilabda világbajnokságnak. Válogatottunk soraiban  két szolnoki játékos Pető Attila és Vismeg Zsombor (képünkön) is helyet kapott. Az utóbb emlegetett két vízipólós tavaly tagja volt az U19-es Európa-bajnokságon bronzérmes csapatunknak, tehát nemzetközi szinten sem számítanak újoncnak.

  • Rendhagyó lesz a felkészülés – mondta Kovács Róbert szövetségi edző az utánpotlássport.hu-nak. – Két és fél hetet tudunk együtt tölteni a vébé előtt, de ez a többi csapatra is igaz, így erre nem hivatkozhatunk, csak magunkban kell bíznunk. Ezért már csak az összecsiszolódáson, a taktikai variációk gyakorlásán, a mentális felkészítésen és a regeneráción lesz a hangsúly. És persze az utazókeret kihirdetésén. Az időhiány miatt a jelenlegi bő keretünk is szűkebb a megszokottnál.

A szakember 19 fős keretet jelölt ki, de közülük majd csak 15-en utazhatnak a román fővárosba.

Reménykedtem, hogy mindkét fiúnkra, Pető Attilára és Vismeg Zsomborra is számítanak az U20-csapatnál – nyilatkozta Hangay Zoltán, a Szolnoki Dózsa vezetőedzője. – Sőt további jó hír, hogy Vismeget a felnőtt válogatott felkészülésére is meghívták. Büszkén mondhatjuk, hogy mindkét srác sokat fejlődött sorainkban a mögöttünk hagyott bajnoki évadban. Ráadásul több poszton is bevethetőek.  Örömteli az is, hogy Universiade válogatottal készül majd három vízipólósunk: Ágh György, Szeghalmi Zsombor és Teleki András, amely július végén kezdődik majd Kínában.

Visszatérve az U20-as vébére, a mieink a nyitómeccsen, azzal a szerb válogatottal találkoznak, amelytől fájó vereséget szenvedtek a tavalyi U19-es Eb elődöntőjében. A tovább csoportellenfeleink  görögök és az amerikaiak lesznek Bukarestben.

Az U20-as vízilabda-válogatott kerete: 
Kapusok: Gyapjas Viktor (BVSC), Danka Benedek (KSI), Kovács Kristóf (Szeged). Mezőnyjátékosok: Nagy Ákos (KSI), Szalai Péter (KSI), Vismeg Zsombor (Szolnok), Molnár Erik (FTC), Varga Vince (FTC), Klár Gergely (FTC), Vigvári Vince (OSC), Lakatos Soma (Szeged), Leinweber Olivér (Szeged), Tátrai Dávid (BVSC), Mészáros Mátyás (BVSC), Ekler Zsombor (Honvéd), Pető Attila (Szolnok), Szécsi Marcell (UVSE), Nagy Norbert (Miskolc), Gólya Noel (Eger). Edzők: Kovács Róbert, Dávid Zoltán, Kardos István

Forrás: utanpotlassport.hu, szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad