
Az OB I. alapszakaszának utolsó hazai meccsén szombaton 16 órától a pécsi csapatot fogadjuk a Vízilabda Arénában.
Tehát a honi bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulóját rendezik meg a hétvégén. A mieink a harmadik helyről várják az osztályozó pozícióban szerénykedő pécsi csapatot. A vendégek sorsolása nem könnyű, hiszen a szolnoki fellépésük után a jövő szombaton a négy közé jutásért igyekvő BVSC-t fogadják. Már nem tudják elkerülni az osztályozót, amelyen majd az alapszakasz 13. és 14. helyezettje playoutot játszik, a bennmaradáshoz három mérkőzést kell megnyerni, a párharc vesztese kiesik.
Ennél a Szolnoki Dózsa jóval kedvezőbb és kényelmesebb helyzetben van, hiszen a hátralévő két találkozóján egyetlen pontot kell szereznie a legjobb négy közé jutáshoz.
- Bár az osztályozót már nem tudja elkerülni a Pécs, biztos vagyok benne, hogy nem feltartott kézzel érkezik majd hozzánk – nyilatkozta vezetőedzőnk, Hangay Zoltán. – Mint mindegyik meccsen, ezúttal sem fogják ingyen adni a három pontot. Be akarjuk gyűjteni huszadik győzelmünket is, nem akarjuk és nem is fogjuk félvállról venni ellenfelünket. Jó és közönségszórakoztató játékkal akarjuk megajándékozni lelkes szurkolótáborunkat utolsó hazai alapszakaszbeli találkozónkon.
A 25. forduló műsora, szombat: FTC–OSC (Tv: M4 Sport+), 15.30, Szolnoki Dózsa Praktiker–PVSK-Mecsek Füszért, 16.00, Szeged–UVSE, 17.00, Kaposvár–Szentes, 18.30, Eger–Miskolc, 18.30, Bp. Honvéd–Debrecen, 19.00.
Az élcsoport állása: 1. Ferencváros 72 pont, 2. Vasas 58, 3. Szolnoki Dózsa Praktiker 57, 4. OSC 53, 5. BVSC 53, 6. Bp. Honvéd 46, …14. PVSK 8 pont.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba