
Az Eurokupában a negyeddöntő odavágójánál tartanak a csapatok, a Szolnoki Dózsa az olasz Pallanouto Trieste gárdáját este hét órától fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
Egy feltörekvő klub a trieszti, hiszen 20 éve alakították őket, és nyolc esztendeje jutottak fel az A ligába, szezonról-szezonra lépkednek előre az elmúlt évadban már a negyedik helyen zártak. Aktuális évadban 13 fordulót követően 9 győzelemmel és négy vereséggel a negyedik helyen tanyáznak. Szombaton a legutóbbi BL sorozatban negyedik Brescia otthonában 11–9-re kaptak ki Daniela Bettini edző tanítványai. Állományukat fiatal, 22-23 éves válogatott kerettag olasz vízpólósok mellett egy japán és három horvát légiós alkotja, közülük a legismertebb, a világbajnok csapattag bekk, Ivan Buljabasic.
- Amikor kialakult az Eurokupa nyolcaddöntőjének mezőnye, akkor azt mondtam, hogy a Vasas és a Trieszt a két legerősebb csapat – mondta lapunknak Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – Jobb lett volna a későbbiekben találkozni velük. Jó szerkezetű, fizikálisan is erős, szervezetten játszó gárdáról van szó. Szombaton kikaptunk Szegeden, jókor jött ez a pofon. Nincs idő nyalogatni a sebeket, hiszen nehéz sorozat közepette vagyunk. Azt mondatm a fiúknak, hogy ne legyen teher rajtuk teher, inkább nagy lehetőségnek tekintsék a párharcot, amelynek nem mi vagyunk az esélyesei, de nem feltett kézzel ugrunk a medencébe.
Az Eurokupa negyeddöntőjének további párosításai: Panioniosz (görög)–Nagyvárad (romániai), Tourcoing (francia)–Savona (olasz), Vasas–Sabac (szerb).
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba