Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A vártnál is könnyebb győzelmet arattak a mieink

Posted on 2023 február 12.

A vártnál is könnyebb győzelmet arattak a mieink

Tizedik bajnoki győzelmét is megszerezte csapatunk, miután hét gól különbséggel legyőzte az egri alakulatot, az OB I. 14. fordulójában.

Jól kezdték a meccset a mieink, akik hamar háromgólos előnyt építettek fel, de a második negyed elején azonban 3–2-re felzárkóztak a vendégek. A betegséggel bajlódó Jansik Dávidot nélkülöző szolnokiak minderre két gyors góllal válaszoltak, 5–2. A térfélcsere után sem változott a helyzet, Dózsa keményen védekezett, Bányai Márk (felvételünkön) kapus pedig remekül, 80 százalékos hatékonysággal hárította a vendégek próbálkozásait. Támadásban pedig Pásztor Mátyás és társai pedig mutatós gólokat lőttek, és a vártnál magabiztosabb győzelmet arattak.

– Védekezésben és támadásban is messze elmaradtunk a várttól. Nagyon rosszul játszottunk, de ez mit sem von le a szolnoki győzelem értékéből – értékelt Tóth Kálmán, az Eger edzője.

Hangay Zoltán, a Szolnok edzője pedig azt mondta: – A szerdai trieszti kupameccs után kevés időnk volt felkészülni a mérkőzésre, de a játékosaim betartották a taktikát. Örülünk a győzelemnek, de reálisan nézve nincs ekkora különbség a két csapat között.

Csapatunk szerdán 18.30-tól a KSI alakulatát fogadja a Vízilabda Arénában.

SZOLNOKI DÓZSA–TIGRA-ZF-EGER 11–4 (3–1, 2–1, 3–1, 3–1)

Vízilabda Aréna, 300 néző. Vezette: Csanádi, Tóth I.

SZOLNOK:  BÁNYAI – Kovács Gergő 2, PETŐ 2, PÁSZTOR 3, Teleki, Vámosi 1, Szeghalmi. Csere:  Schmölcz, BELÉNYESI 1, Ágh 1, Vismeg Zs. 1, Simon D., Fedac. Edző: Hangay Zoltán

EGER: Grieszbacher – Krijestorac 1, Baksa B., Kovács Gábor, MURISICS, Sári 1, Szalai G. Csere: Krémer (kapus), Gólya 1, Spitz 1, Rádli, Klár, Lőrincz B., Dóczi. Edző: Tóth Kálmán

Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 10/2.

A 14. forduló további eredményei: Vasas–KSI 18–2, Ferencváros–BVSC 17–11, Kaposvár–Szeged 11–11, UVSE–Bp. Honvéd 5–15, OSC–Miskolc 20–6, PVSK–Szentes 9–9.

A bajnokság állása: 1. FTC 42 pont, 2. OSC 36, 3. SZOLNOK 31, 4. Vasas 30, 5. Honvéd 27, 6. BVSC 25, 7. Eger 25, 8. Szeged 16, 9. Miskolc 14, 10. Kaposvár 13, 11. Pécs 11, 12. UVSE 10, 13. Szentes 4, 14. KSI 1 pont.

Forrás: szoljon.hu, nso.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad