Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A Vasas otthonában szerepel csapatunk

Posted on 2025 március 14.

A Vasas otthonában szerepel csapatunk

 

A Vasas otthonában szerepel csapatunk

Az OB I. 24. fordulójának pénteki rangadóján, este nyolc órától a Szolnoki Dózsa Praktiker csapata a Vasas otthonában szerepel.

Már csak három forduló van hátra az OB I. alapszakaszából az élbolyban és hátsó régióban is óriási csata folyik a helyezésekért.

A felsőházba az elődöntőt érő négy helyre öt együttes pályázik. Közülük a címvédő és listavezető Ferencváros helye atombiztosnak tűnik. Fennmaradó három helyért a Vasas, a Szolnok, a BVSC és az OSC áll versenyben. A Vasas és a Szolnok egyaránt három-három ponttal előzi meg a BVSC-t , valamint az OSC-t.

Fel van adva lecke tehát szolnoki csapatnak, amely pénteken a Vasas vendége lesz, majd jövő szombaton a PVSK-t fogadja, majd rá egyhétre Szentesen zárja az alapszakaszt.

Annyira azonban ne rohanjunk előre, hiszen egyelőre a Vasas elleni meccs a legfontosabb a szolnokiak számára.

Az felek őszi összecsapását 13–8-ra nyerte az angyalföldi alakulat a Tiszaligetben. Történt, hogy az elején három góllal elhúzott a Vasas, majd a szolnoki szélső Schmölcz Norman végleges kiállítása után már csak kapaszkodott a hazai csapat. Mindezt megelőzve a két gárda a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összemérte erejét, mindkét meccsen a Dózsa diadalmaskodott a Komjádiban egy, míg hazai medencében hét góllal.

Visszatérve a jelenbe jó formában van a Vasas, amelyik sorra nyeri a meccseit, igaz a folytatásban három rangadó és jövő csütörtökön az olasz Pro Recco Eurokupa negyeddöntő visszavágó is vár rájuk. Az utóbbi párharc első találkozóját elveszítették. Visszatérve a bajnokságra a múlt szombaton10–8-ra megnyerték az OSC-vel szembeni rangadót. Most pedig várják a szolnoki csapatot.

  • Már csak három találkozónk van hátra az alapszakaszból, természetesen csak a Vasas elleni találkozóra fókuszálunk – mondta Hangay Zoltán, a mieink edzője. – Jól ismerjük egymást, hiszen az évadban háromszor is találkoztunk, a mi csapatunk hét-, illetve a Vasas ötgólos győzelme sem volt reális.  Most jöhet egy új meccs, amelynek közel sem mindegy, hogy mi lesz az eredménye.  Teljes csapattal nagyon várjuk az összecsapást, természetesen meg akarjuk a karakterünket, és azt, hogy nem a véletlen műve eddig jó szereplésünk.      

A 24. forduló programja. BVSC–FTC 8–14 (csütörtökön játszották). Péntek: UVSE–Eger,12.30, PVSK–Kaposvár, Szentes–Miskolc, 19.00, Debrecen–Szeged, 19.15, OSC–Bp. Honvéd, 19.30, Vasas–Szolnoki Dózsa Praktiker, 20.00.

Az élcsoport állása: 1. Ferencváros 72 pont, 2. Vasas 56, 3. Szolnoki Dózsa Praktiker 56, 4. OSC 53, 5. BVSC 53, 6. Bp. Honvéd 43 pont.

Forrás: Új Néplap, szoljon.hu
Fotó: Illyés Csaba

468 ad