Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

A végéhez közeledik a pólóskeringő

Posted on 2021 június 23.

A végéhez közeledik a pólóskeringő

Több más labdasportággal ellentétben a vízilabdázóknál nagyrészt összeálltak a következő évad csapatai. Azért még nem kizártak változások, főként légiósok érkezhetnek az együttesekbe. Az Új Néplap négy klub háza táján nézett körül.

Szolnoki Dózsa
A Tisza-parti legénység fantasztikus szezont zárt, hiszen az őszi Magyar Kupa-ezüstérem után előbb megnyerte az Eurokupa küzdelmeit, majd a magyar bajnoki címet is megszerezték Zsivko Go­cics tanítványai.
Mint írtuk, a három szerb vízilabdás közül Filip Fi­li­po­vics az Olym­pi­akosz Pireusz, míg Dus­ko Pi­jet­lo­vics és Ra­do­mir Dra­­so­­vics a Novi Be­og­rad játékosa lesz. Nagy Viktor még nem döntött a hogyan to­vábbról, míg a magyar mezőnyjátékosok továbbra is maradnak a Dózsa soraiban. Eddig két érkezőt jelentettek be, a holland Bilal Gbadamassi a Par­ti­zan Beogradban, míg Pető Attila a KSI-ben vitézkedett a mögöttünk hagyott szezonban. A csapatot továbbra is Zsiv­ko Gocics vezetőedző irányítja.
OSC-Újbuda
Az OSC az Eurokupában és a bajnokságban is ezüstérmet könyvelhetett el, mindkét döntőben a Szolnoki Dózsa győzte le Varga Dániel együttesét. Nagy változások nem várhatóak a házuk táján. A válogatott Erdélyi Balázs a Vasas játékosa lesz ősztől, míg a 25 esztendős Tóth Kristóf orvosi tanácsra bejelentette visszavonulását. Külföldi játékosokban továbbra sem gondolkodnak, erősítésként Aranyi Máté és a góllövőlistán második Vigvári Vince az UVSE soraiból érkezik az újbudaiakhoz, akiknél Varga Dániel marad a vezetőedző.
Ferencváros
A Fradi tavaly ősszel megnyerte a Magyar Kupát, de nem tudta megvédeni a bajnoki címét, csak a harmadik helyen végzett. A Bajnokok Ligájában is elmaradt a címvédés, hiszen a döntőben kikaptak az olasz Pro Reccótól. Ezért (is) lesznek változások a zöld-fehérek háza táján. Mindhárom légiósuk távozik, közülük a szerb Nikola Jak­sics a Novi Be­og­radban, a görög Janisz Fun­du­lisz az Olym­pi­akosz­ban folytatja, a kanadai Nicolas-Cons­tan­tin-Bicari terveiről pedig még nem tudunk. Három válogatott vízipólósuk közül Mezei Tamás és Sedlmayer Tamás a Vasasban, míg Za­­lán­ki Gergő a Pro Reccóban folytatja. A kapus, Gárdonyi András is távozik a zöldektől, információink szerint akár Szolnokon is kiköthet a hálóőr, aki hét éve épp a Dózsából igazolt a Fradiba.
Az érkező oldalon – ha már a kapusposztnál tartunk – Szakonyi Dániel a BVSC-ből, mezőnyemberként Gábor Lőrinc a KSI-ből, míg Molnár Erik az UVSE-ből csatlakozik a zöld-fehérekhez. A Ferencváros új légiósai a szerb Ne­man­ja Ubovics, az orosz Da­nyi­il Merkulov és az olasz Luca Da­mon­te lesznek a következő évadban. Nem feledve: továbbra is Varga Zsolt felel a szakmai munkáért a Ferencvárosnál.
Vasas
A nagy múltú angyalföldi csapat a következő szezonban a dobogóért akar küzdeni, továbbra is Vad Lajos vezetőedző irányításával. Mint írtuk, a piros-kékekhez három válogatott pólós, Erdélyi Balázs, Mezei Tamás és Sedlmayer Tamás igazolt, továbbá Zerinváry Lóránd Pécsről, Simon Roland a Honvédból és Mizsei Márton Miskolcról érkezik soraikba. Mindezek mellett légiósaik és kulcsembereik hosszabbítottak, ezért a következő évadban számolni kell a Vasas csapatával.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad