Lutri – Mind mellé?

A világ egyik legjobb csapatát fogadjuk a Ligetben

A 7. forduló meccsei következnek az élvonalbeli bajnokságban, csapatunk a címvédő, listavezető Ferencváros együttesét szombaton 16 órától látja vendégül a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Érdekesség, hogy az elmúlt tíz évadban az utóbbi két gárda osztozott a bajnoki címen. A szolnokiak háromszor, míg a fővárosi zöld-fehérek hétszer diadalmaskodtak. A Fradi az elmúlt öt évadban zsinórban nyeri a bajnoki címeket, utoljára 2022-ben kaptak ki az OB I-ben, éppen Szolnokon. Az elmúlt évadban kétszer találkoztak a felek, a Tiszaligetben 18–9-re, majd a Népligetben 23–13-ra győzött a Fradi. Idén is bombaformában játszanak Nyéki Balázs vezetőedző tanítványai, a Magyar Kupát már bezsebelték, a Fekete-tenger kupa elnevezésű pénzdíjas torna döntőjében az olasz Pro Recco ellen diadalmaskodtak, a Bajnokok Ligájában mindkét meccsüket megnyerték a főtáblán. A bajnokságban pedig hat találkozójukból ötször fölényesen győztek, a BVSC-t „csak” három góllal verték a Szőnyi úti uszodában. Nem túlzás állítani minden posztra három emberük van, olimpiai, világ és Európa-bajnok vízipólósok szerepelnek soraikban.

Rá térve a mienkre a zsinórban elért három győzelem után legutóbb simán kikaptak Egerben, egy biztos a folytatásban már sokat nem hibázhatnak Kovács Gergőék.

  • Sajnos semmi nem sikerült Egerben, ha reggelig játszunk sem tudtunk volna nyerni – mondta Hangay Zoltán vezetőedző. – Átbeszéltük a dolgainkat a fiúkkal, nincs más hátra készülünk a folytatásra. Szombaton a Fradit fogadjuk, majd szerdán Szentesen játszunk.  Egyelőre szombati fellépésünkre koncentrálunk, tisztában vagyunk az erőviszonyokkal egy jó meccset akarunk játszani a világ egyik legjobb csapata ellen. Reméljük sokan lesznek a lelátón, kitértünk az Olaj kosármeccse elől, ezért két órával korábban kezdünk mint ők, hívjuk, várjuk közönségünket.

A 7. forduló műsora

Szombat: Debrecen–Szentes, 12.30, Szolnoki Dózsa–FTC-Telekom, 16.00, Szeged–UVSE, 16.00, OSC–Vasas, 19.30. Vasárnap: BVSC–Bp. Honvéd, 17.00, a Kaposvár–Eger meccset november 20-án rendezik.

A bajnokság állása: 1. Ferencváros 18 pont, 2. BVSC 15, 3. Vasas 14, 4. Szolnoki Dózsa 12, 5. OSC 11, 6. Bp. Honvéd 10, 7. Eger 10, 8. Szeged 6, 9. Kaposvár 6, 10. Debrecen 3, 11. UVSE 0, 12. Szentes 0 pont.

 

Fotó: szoljon.hu/Mészáros János