Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Az éllovas fogadja a címvédőt

Posted on 2021 április 29.

Az éllovas fogadja a címvédőt

A listavezető csapatunk, a Szolnoki Dózsa csütörtökön 19.15-től bajnoki címvédő Ferencvárost fogadja a Vízilabda Arénában. A bajnokság 28. fordulójának szuperrangadóját élőben közvetíti az M4 Sport+ Tv.

Immár harmadszor találkoznak a felek pólós évadban. Tavaly szeptember végén a Magyar Kupa döntőjében 13–13-as végeredmény született, az ötöspárbajban azonban a Ferencváros diadalmaskodott a Hajós Alfréd-uszodában. Rá két hónapra a Népligetben bajnoki mérkőzésen mérte össze erejét a két csapat, vérbeli rangadón a Dózsa 15–14-re győzte le a címvédő Fradit.
A szolnoki csapat azóta is menetel, hiszen a bajnokságban továbbra is veretlen, a 26 győzelem mellett két idegenbeli döntetlenjük van – OSC 15–15, BVSC 8–8. A Ferencváros pedig a 25 győzelme mellett három vereséget – Szolnok 14–15, OSC 12–16, BVSC 10–11 – könyvelhetett el az alapszakasz során. A zöld-fehérekről még annyit, hogy a Bajnokok Ligájában is érdekeltek, sőt csoportelsőként jutottak be a június 3-án kezdődő belgrádi nyolcas döntőbe, ahol a francia Marseille lesz az első ellenfelük.
Nem feledve, a szolnoki gárda is két fronton érdekelt, hiszen a bajnokság mellett az Eurokupában is szerepel a társaság. Sőt, már csak egy meccsük van hátra, méghozzá a döntő visszavágója jövő szombaton, az OSC otthonában, ahová háromgólos előnnyel utaznak majd Filip Filipovicsék.
Az Eurokupa döntőjének odavágóját követően tehát újabb kemény ütközet vár a szolnoki vízipólósokra.
– Azt gondolom, hogy nem kell bemutatni a Ferencváros csapatát, amelyik minden szinten címvédő – mondta Zsivko Gocics, a szolnokiak edzője. – Bár a mostani bajnoki meccsünknek nincs akkorra tétje, hiszen öt pont az előnyünk a Fradival szemben, és ha a hátaralévő két meccsünkből az egyiket megnyerjük, akkor biztosan miénk lesz az alapszakasz-elsőség. Mint tudjuk, a szombati alapszakaszzárón a KSI-t fogadjuk. Abban azonban biztos vagyok, hogy a presztízs dolgozni fog csapatunkban, egyrészt meg akarjuk tartani veretlenségünket, másrészt a rangadó az mindig rangadó, nem mindegy, hogy mi lesz az eredmény a kontinens legjobb együttese ellen.
Mint ahogy Gocics edző mondta, a Szolnoknak két mérkőzésből elég az egyiket megnyernie, és akkor övé az alapszakasz-elsőség. Ha mindez összejön, akkor a Dózsa az elődöntőben a negyedikkel találkozik, amelyik már biztosan a BVSC gárdája lesz. A csapatok pedig viszik az egymás elleni eredményeik – 13–12 és 8–8 – után járó pontokat, ami azt jelenti, hogy a Szolnok 4–1-re vezet a BVSC ellen. A páros mérkőzések pedig a hetedik pont megszerzéséig tartanak. A Fradinak viszont nem ilyen egyszerű a helyzete. Varga Déneséknek igazából az OSC elleni, szombati meccs végeredménye a fontos, az első összecsapást ugyanis az OSC nyerte 16–12-re. Tehát a zöld sapkásoknak győzniük kell szombaton, ha nem akarnak jelentős hátrányba kerülni fővárosi riválisukkal szemben.
A tisztánlátás kedvéért: a döntőben viszont már a play­off­szabályok szerint játszanak az érdekeltek, az egyik fél második győzelméig fog tartani a párharc. Addig azonban még jó hány kemény csata vár a csapatokra.

A bajnokság élcsoportjának állása: 1. SZOLNOKI DÓZSA 80 pont, 2.  OSC Újbuda 75, 3. FTC-Telekom 75, 4. BVSC Zugló 68, 5. A-Híd VasasPlaket 64, 6. Budapesti Honvéd SE 48 pont.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba
468 ad