
A Szolnoki Dózsa Praktiker csapata csütörtökön este 12–11-re nyert a Vasas otthonában a BENU Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót szombaton 16.30 órától rendezik a Vízilabda Arénában.
A Komjádi Uszodában tehát egy góllal nyert a szolnoki gárda, a lefújás után az mondta a győztes gólt szerző, Kovács Gergő: –
Jól kezdtük a mérkőzést, de nem sokat számított, hiszen nyolc negyedből áll a párharc. Örülünk az egygólos előnynek, viszont így is szinte egálról kezdődik a szombati visszavágó, hasonlóan nehéz összecsapásra számítunk Szolnokon. Még magunkat is megleptük a szezon elején mutatott jó teljesítményünkkel, de nincs megállás, szeretnénk továbbjutni a kupában.
A mieink vezetőedzője, Hangay Zoltán, azt mondta a visszavágó előtt: – Végig vezettünk az első meccsen, a játék képe alapján megérdemelten nyertünk. Három naponta játszunk, közben utazunk olykor fáradtak vagyunk, de ezen túl tudunk lépnünk. Élvezzük a helyzetet, de helyén kell kezelni a sikereinket. Tisztában vagyunk vele, hogy a visszavágón nekünk fog esni a Vasas. Nem szabad görcsölni, el kell hinnünk, hogy be tudunk jutni a legjobb négy közé. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat, együtt akarjuk kiharcolni a továbbjutást.
A Magyar Kupa negyeddöntőjének további eredményei: FTC–Kaposvár 25–7, 24–10 – továbbjutott az FTC. Első mérkőzések: BVSC–Szentes 12–12, Szeged–Honvéd 6–10, a visszavágókat szombaton rendezik.
Forrás: szoljon.hu
Fotó: Szolnoki Dózsa