Fő támogatóink:

Az OSC-vel harcolunk a főtábláért

Posted on 2021 október 12.

Az OSC-vel harcolunk a főtábláért

Az elmúlt hétvégén veretlenül nyerte meg a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulóját csapatunk, a Szolnoki Dózsa. Már csak egy párharcot kell nyerni Zsivko Gocics gárdájának a főtáblára jutásért. Az Európai Úszószövetség, a LEN sajtóközleménye szerint az A jelű négyesben csoportelső Dózsa vetélytársa a E csoportban második OSC legénysége lesz.
A páros csata odavágóját szombaton Szolnokon, a visszavágót jövő szerdán Budapesten rendezik. Emlékeztetőül: a felek az elmúlt évadban az OB I. és az Eurokupa döntőjében is találkoztak, mindkétszer a szolnokiak a diadalmaskodtak.
Feltűnő, hogy a horvátok is hasonlóképpen jártak, ugyanis a Jadran Split és a Mladost Zag­reb egymással találkozik a csoportkörbe jutásért. Zsiv­ko Gocics nem is hagyta szó nélkül a sorsolást.
– Már vasárnap tudtam, hogy ez lesz a párosítás – nyilatkozta a Vlv.hu-nak. – Hallottunk olyan információkat, hogy a LEN nem akar három magyar csapatot a BL-főtáblán, így a még versenyben lévő két magyar klub minden bizonnyal egy párba kerül. Mindez meg is megvalósult. Valahogy úgy hozta a sors, hogy a két horvát csapat is egy párba került, csak a két olasz nem, mert az nem baj, ha három itáliai gárda lesz a főtáblán. Ennyit erről, mert nem az én dolgom ezzel tovább foglalkozni. Nagyon kemény két mérkőzésre számítok. Nagy a tét, mindkét alakulat rendkívül motivált lesz, ez biztos. A célunk természetesen a továbbjutás, de sokkal nehezebb a dolgunk, mint ha a Mladosttal vagy a Barcelonával kerültünk volna szembe – tette hozzá a szakember.

Ezt megelőzve a Szentes elleni Magyar Kupa negyeddöntő vár csapatunkra, az első meccset szerdán 18 órakor rendezik a Vízilabda Arénában.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

 

468 ad