Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Bajnoki rangadót vívunk az OSC ellen

Posted on 2024 október 12.

Bajnoki rangadót vívunk az OSC ellen

Az OB I. 4. fordulójának slágermeccsén szombaton délután fél négytől csapatunk az OSC Újbuda legénységét fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában, ahol ott lesznek  az M4 Sport Tv kamerái is.

A mieink három bajnoki győzelemmel a tarsolyukban várják a fővárosi gárdát, amely mindkét eddigi meccsét megnyerte. Csapatunk csütörtökön bravúros győzelmet aratott a horvát sztárcsapat, a Mladost Zágráb ellen az Eurokupa C-csoportjának rajtján.  Mintegy 45 óra múltán pedig bajnoki rangadó vár játékosainkra az elmúlt évadban bronzérmes OSC ellen.

  • Különösen érzelmileg volt fontos a Mladost elleni siker – mondta egy nappal a kupameccs után – Hangay Zoltán, a Szolnoki Dózsa Praktiker vezetőedzője. – Kevés pihenője marad a fiúknak, hiszen szombaton délután fél négykor már az OSC csapatát  fogadjuk, ráadásul tévés mérkőzésen. Tiszatában vagyunk vele, hogy  az elmúlt hetek jó szereplését követően magasra raktuk a lécet. Az  biztos, hogy az elmúlt találkozóinkon megmutattuk a karakterünket.  A Magyar Kupa szentesi csoportkörében  legyőztük, és ezzel kiejtettük az OSC-t. A fiaskó miatt biztosan nekünk fognak jönni, egy jó és végletekig kiélezett összecsapást várok.

A 4. forduló műsora és eddigi eredményei: Eger–Pécs 10–8, Kaposvár–Debrecen 14–13, Szentes–FTC 7–14, Bp. Honvéd–BVSC, Szeged–Vasas, Miskolc–UVSE, Szolnoki Dózsa Praktiker–OSC Újbuda, szombat, 15.30 (Tv: M4 Sport).

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad