Fő támogatóink:
Kiemelt támogatóink:
 

Barcelonában folytatja csapatunk

Posted on 2019 október 29.

Barcelonában folytatja csapatunk

Folytatódnak a küzdelmek a legrangosabb európai kupában, a LEN Bajnokok Ligájában. Ma 19.15-kor (tv: Sport2) a főtábla A csoportjának harmadik fordulójában a Szolnoki Dózsa csapata a Barceloneta vendége lesz a katalán fővárosban.
A mostani évadban a katalán gárda mindkétszer idegenben szerepelt, előbb 11–8-ra nyert a Spandau berlini otthonában, majd 15–13-ra kikapott Dubrovnikban. A Dózsa hazai pályán a Kazany elleni 13–10-es sikerrel nyitott, majd 14–2-re nyert Herceg Noviban. Mindemellett a honi bajnokságban is hibátlan csapatunk, amely az elmúlt hétvégén a Magyar Kupa negyeddöntős párharcában felülmúlta az Egert.
Tehát jó előjelekkel repült el Barcelonába a szolnoki legénység.
– Nehéz sorozat közepette vagyunk, hiszen a hazai bajnokságban és a kupában is rangadókat játszottunk a napokban, kedden pedig a BL egyik élcsapatának vendégei leszünk – mondta az elutazás előtt Zsivko Gocics, a Szolnok vezetőedzője. – A Barceloneta erős állományú, jó szerkezetű csapat, amelyik minden évadban a BL élmezőnyéhez tartozik. Épp ezért kemény, hajtós mérkőzésre számítunk. Hazai medencében igyekeznek majd javítani, hiszen a legutóbbi fordulóban kikaptak Dubrovnikban. Mi azonban mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük hibátlan mérlegünket.

Forrás: Új Néplap
Fotó: Illyés Csaba

468 ad